Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
325.4
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Thürmer Gyula: "Az MSZP két évtizede lop"

A szombati MSZP-kongresszus "egy centivel sem vitte előre Magyarországot", a fiatalok összeálltak az idősebbekkel, a rendszerváltás politikai és gazdasági tolvajaival, hogy a következő fél év alatt még ellopják, ami az országból megmaradt - mondta Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke vasárnap Budapesten, a Fiumei úti temetőben, ahol a 20 éve elhunyt Kádár Jánosra, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) egykori főtitkárára emlékeztek.

A pártelnök a politikai nagygyűlés több száz résztvevője előtti beszédében azt mondta:" Az MSZP két évtizede lop, azt folytatja most is, az országra pedig ki lehet írni: "eladva". Az országot a rendszerváltók a Horthy-korszakhoz hasonlóan megint hárommillió koldus országává tették, ma Magyarországon egymillió ember jól él, s azért élhet jól, mert kilenc millió rosszul él - fogalmazott.

A Magyar Kommunista Párt azonban küzd azért, hogy ne adják el a MÁV-ot, ne kerüljenek magánkézbe a történelmi kastélyok, és ne kerüljön idegen kézbe a magyar termőföld - folytatta.

Thürmer Gyula meglátása szerint azért, hogy "a munkást, a parasztot, a dolgozót kivágták a parlamentből", felelősek az egykori állampárt, az MSZMP akkori vezetői, akik "alkotmányos többpártrendszert hirdettek (...), átmenetről prédikáltak (...), közben vitték a vállalati vagyont, a szövetkezetek színe-javát". Ugyanígy felelősnek nevezte meg az akkori Szovjetunió vezetését, a külföldi tőkéseket, az egykori ellenzékieket és magát az MSZMP-tagságot is. Utóbbit azért, mert "mások parancsára vártunk, amikor nekünk kellett volna cselekedni".

Rámutatott: elleneznek és elítélnek minden fajta faji megkülönböztetést, ők a "nyomort, a munkanélküliséget, a kiszolgáltatottságot" akarják megszüntetni, amelynek - fűzte hozzá - a kapitalizmus az okozója, csakúgy, mint zsidóellenességnek és a cigánygyűlöletnek. Véleménye szerint "nem segélyt kell adni a cigányoknak, hanem munkát, munkahelyet és iskolát".

Arról is beszélt, hogy pártjuk "húsz esztendeje eltemette Kádár Jánost, a XX. századi szocializmus megtestesítőjét és jelképét, de nem temette el a szocializmust". Egy XXI. századi szocializmust szeretnének megvalósítani, ahol Magyarországon döntik el az ország sorsát, nem Washingtonban, Brüsszelben, Moszkvában vagy Pekingben - hangsúlyozta.

Thürmer Gyula kifejezésre juttatta: a következő parlamenti választáson az MSZP bukásával a munkások nem veszítenek, de a Fidesz győzelmével sem nyernek. A Bajnai-kormány mostani, a válságot kezelni szándékozó szja-változtatása a szegényeknek rossz, az áfa-emelés, a benzinár-emelés, az infláció pedig a kisemberek pénztárcáját sújtja - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Hiába nő a hitelezés, a beruházások nem indulnak be: fordulóponthoz értek a magyar kkv-k

Hiába nő a hitelezés, a beruházások nem indulnak be: fordulóponthoz értek a magyar kkv-k

Jelentős költségvetési kiigazítás és nehéz átmeneti időszak várhat a magyar gazdaságra, a vállalkozások pedig 2027-ben sem számíthatnak érdemi keresleti vagy beruházási fellendülésre. A költségvetés rendbetételéhez a GDP több mint 1 százalékát kitevő beavatkozásra lehet szükség. A cégeknek eközben szigorúbb költségkontrollra, gyorsan megtérülő fejlesztésekre és hatékonyabb működésre kell berendezkedniük, miközben a kkv-hitelállomány növekedése mögött is inkább a forgóeszközhitelek fokozott igénybevétele állhat. A készülő vagyonadó az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrészre vetne ki évi 1 százalékos terhet, az uniós finanszírozásban pedig egyre inkább a kedvezményes hitelek kerülhetnek előtérbe. Mindezekről a Portfolio kecskeméti, „Merre tovább hazai kkv-k? – Versenyképesség 2026-ban” című konferenciáján beszéltek a szakértők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×