Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Vona Gábort is előállították a rendőrök

Eddig hetven embert állítottak elő az Erzsébet térről a rendőrök - közölte az esti órákban honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság; az előállítások folyamatosan zajlanak. A tájékoztatás szerint a rendőrök többször felszólították a demonstrálókat a helyszín elhagyására, ennek azonban nem tettek eleget. A felszólításokat követően, a jogerős bírósági ítéletben megfogalmazott okoknál fogva, a Magyar Gárda egyenruháját viselő személyek előállítását kezdték meg a rendőrök. Az előállítások közben többen megtámadták az intézkedő rendőröket, ezért velük szemben is intézkedtek - közölte a BRFK.

Az MTI munkatársai azt jelentették, hogy már csak két-három tucat gárdista van az Erzsébet téren a rendőrök gyűrűjében, a magyar gárdával szimpatizálókat is szorítják ki a térről. A demonstrálók egy rendőrautót megrugdostak és kővel dobták meg. Az ombudsmani hivatal munkatársai is kint vannak a téren. Egyikük az MTI-nek elmondta: vizsgálatot folytatnak, minden dokumentumot bekérnek a rendőrségtől, s majd azok alapján alakítják ki álláspontjukat.

Korábban Vona Gábort, a Jobbik elnökét is elvitték a rendőrök az Erzsébet térről, nem sokkal azután, hogy megérkezett és leült a fűre, több gárdista mellé - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói.

A téren összegyűlt gárdisták és velük szimpatizálók a magyar gárda feloszlatása ellen, illetve a terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsított Budaházy György mellett demonstrálnak.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×