Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
325.41
bux:
143643.6
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Holnaptól hétvégi kamionstop az utakon

Korlátozzák a nehéz tehergépjárművek, kamionok hétvégi közlekedését július elsejétől, a korlátozás szombat délután 15 órától vasárnap 22 óráig tart, de nem vonatkozik a mezőgazdasági betakarítást végző járművekre - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium.

A közlemény szerint az idei az első nyári időszak, amikor a korlátozás nem június közepén, hanem két héttel később kezdődik.

A minisztérium 2007-ben kezdeményezte a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló jogszabály felülvizsgálatát. A tavaly júliusban kihirdetett, szeptembertől hatályos 190/2008. (VII.29.) kormányrendelet megalkotásának alapvető célja az volt, hogy az új szabályozás egyenletesebbé tegye a tehergépjárművek hétvégi forgalmát, és biztonságosabbá váljon a hétvégi áruellátás.

A módosítás nyomán a nyári korlátozás kezdete szombat reggel helyett délután 15 órára tolódik ki. A nehéz tehergépjárművek a júliusi és augusztusi vasárnapokon továbbra is csak 22 óra után közlekedhetnek. A magyar előírás ezzel igazodik a környező országok, elsősorban a fő áruáramlási irány, Ausztria forgalomkorlátozásához.

A rendelkezés változtatásától a jogalkotó azt várja, hogy elmaradnak a péntek délutáni és hétfő kora reggeli torlódások okozta balesetveszélyes csúcsok, ezzel nő a forgalombiztonság és csökken az egyidejű környezetszennyezés.

A módosítást a korábbi rendelet megalkotása óta eltelt másfél évtized kedvező változásai tették lehetővé. Ilyen jelentős fejlemény például a magyar termelői- és kereskedelmi ellátó rendszerek átalakult logisztikai háttere, a magasabb környezetvédelmi osztályba tartozó járművek elterjedése vagy a magyarországi tranzit utak műszaki állapotának javulása.

Az új szabályozás szerint csak az EURO-3 vagy annál magasabb környezetvédelmi kategóriába sorolt járművek üzemben tartói kérhetnek felmentést a korlátozás alól. Ettől függetlenül a hétvégén is közlekedhetnek például a gyorsan romló élelmiszert, postai leveleket, friss virágot, humanitárius küldeményeket szállító, műszaki, baleseti mentést, katasztrófa- és vízkárelhárítást, -segítségnyújtást végző vagy lakossági költöztetéshez használt tehergépjárművek. A korlátozás nem vonatkozik a mezőgazdasági betakarítást végző járművekre sem.

Bővül az érintett időszakban a csak rendkívüli veszély elhárításával kapcsolatos szállításokat végzők számára használható útszakaszok köre. A hétvégéken más céllal nem közlekedhet nehéz tehergépkocsi például a teljes M7-es autópályán, a 2/A számú úton, a 6-os úton Dunaújváros és Budapest között, a 37-es úton Miskolc és Sátoraljaújhely között, a 86-os úton Jánossomorja és Nemesbőd, valamint Körmend és Zalabaksa között és számos további túlterhelt szakaszon.

A korlátozást a közlekedési miniszter veszélyhelyzetben, például magas hőmérséklet miatt a környezetvédelmi miniszter véleményének figyelembevételével átmenetileg felfüggesztheti.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×