Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
326.58
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Útlezárásokat és rekord vízállást hoz az ár

A Dunán másodfokú, a Rábán - amely Szentgotthárdnál a valaha mért legmagasabb vízállással tetőzött - harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben - jelentették be a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóságán. Az árvíz miatt a Nyugat-Dunántúlon több út- és vasúti pályaszakaszt is le kellett zárni.

Összeült csütörtök délelőtt az árvízvédelemért felelős Országos Műszaki Irányító Törzs. A megbeszélés után a környezetvédelmi és vízügyi miniszter elmondta: az aszályt követő intenzív csapadék okolható az árvízért. Szabó Imre közölte: a Dunán jelenleg másodfokú készültség van érvényben, amit rövidesen harmadfokúra emelhetnek.

Éppen ezért kezdte meg munkáját a műszaki irányító törzs, amely érzékeli, értékeli a beérkezett jelzéseket és lép, ha kell - a minisztérium feladata, hogy biztosítsa a védekezési és esetleges kárelhárítási munkák anyagi hátterét. A miniszter erre 500 millió forintos keretet nyitott meg, ám szükség esetén ez az összeg növelhető.

A Rába Szentgotthárdnál a valaha mért legmagasabb vízállással tetőzött - közölte a vízügyi szakállamtitkár, aki arról is beszélt, hogy a védekezéshez szükség van a vízügyi igazgatóságok állományának átszervezésére. Jelenleg ugyanis egyik igazgatóságnál sem dolgoznak annyian, hogy egy-egy szervezet önállóan képes legyen elvégezni a szükséges feladatokat.

Védekezés

A Duna és a Rába magas vízállása, a közelgő áradás miatt már több utat le kellett zárni és az elkövetkezendő napokban további útszakaszokon korlátozzák majd a közlekedést.

Jelenleg nem lehet közlekedni a Rátótot Rábagyarmattal összekötő úton, a Pinkamindszent és az ottani határátkelő közötti útszakaszon, a Rönök és Csörötnek közötti mellékúton, valamint a Vasszentmihály és Csörötnek közötti úton. Csörötnek települést a 8-as főút felől egyelőre nem lehet megközelíteni.

A Szombathely-Körmend-Szentgotthárd vonalon Rátót és Szentgotthárd között a Rába és a Lapics-patak áradása miatt csütörtök reggel lezárták a vasúti pályát, itt a belföldi és nemzetközi járatok utasait pótlóbuszok szállítják az árhullám levonulásáig.

A Dunántúlon további útlezárások várhatóak, például az Ivánc, Szakonyfalu, Rábatótfalu, Alsószölnök, Nemesmedves, Felsőmarác és Halogy településre vezető utakon.

Fokozatok

Első fokú árvízvédelmi készültségnél a vízügyi szakemberek fokozott figyelőszolgálatot tartanak, lezárják a zsilipeket, ellenőrzéseket végeznek, folyamatosan elemzik a hidrológiai, vízjárási helyzetet.

Másodfokú készültségnél - amikor a folyó már eléri a védtöltéseket - megerősítik a figyelőszolgálatot, növelik a védekezéshez készenlétben állók létszámát.

Harmadfokú készültség esetén állandó járőrözés folyik a töltéseken, beavatkozásra készenlétben vannak a védelmi osztagok, hogy elhárítsák a töltésen és a mentett oldalon előforduló jelenségek - szivárgások, csurgások, buzgárok - következményeit.

Az előrejelzések ismeretében a Duna tetőzésekor Nagybajcs, Komárom és Esztergom térségében harmadfokú feletti vízszint várható. Nagymaros és Budapest térségében másodfokú készültség elrendelésére kell számítani. Budapestnél a tetőzés 760 centiméteres vízállás körül várható, ez azt jelenti, hogy 600-650 centiméteres vízállásnál előbb a budai, majd a pesti rakpartot is le kell zárni a forgalom elől.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×