Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ritka betegség tizedeli a lipicai csikókat

Nem fertőző az a megbetegedés, amely júniusban több lipicai csikó elhullását is okozta a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság állományában - mondta az InfoRádiónak Heves megye főállatorvosa.

Az utóbbi két hétben összesen tíz, egy és három év közötti csikó hullott el a szilvásváradi ménesgazdaság lóállományában. Heves megye főállatorvosa az InfoRádiónak megerősítette: a klinikai tünetek és az intézeti vizsgálatok is kimutatták, hogy az állatok az úgynevezett fűbetegségben pusztultak el.

Busák Károly hozzátette: a nem fertőző betegség elsősorban tavasszal, illetve nyár elején, a csapadékos időszakban jelentkezik, amikor az állatok zsenge füvet legelnek. A betegség emésztési zavarral, a bélműködés leállásával, bélpangással, valamint gyomortartalom felhalmozódásával jár. Kezelés van rá, de elég nehezen lehet az állatot helyrehozni - mondta az állatorvos.

Hangsúlyozta: mivel a betegség nem fertőző, az állatelhullások nem kívántak hatósági intézkedést, de az állományt folyamatosan vizsgálnia az állattartónak és a helyi állatorvosnak. Busák Károly elmondta: az elmúlt két napban nem észleltek újabb megbetegedést.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×