Infostart.hu
eur:
364.87
usd:
326.98
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Horváth Csaba: augusztus-szeptember fordulóján új kongresszus kell

Egy augusztus végi, szeptember eleji újabb kongresszus nézhet szembe az MSZP által elkövetett hibákkal, és dönthet a programról, illetve az új hiteles személyekről. Ezt Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes fogalmazta meg a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában pénteken.

Horváth Csaba szerint ez a kongresszus döntheti el, hogy kik lehetnek az új arcok, de - mint mondta - ő személy szerint azt támogatná, ha ez egy folyamat lenne, amelyet a július 4-i kongresszuson indítanának el.

A lehetséges program kapcsán a politikus azt mondta: egységes, jól érhető, 6-8 konkrét azonnali cselekvési pontot tartalmazó korrekciós programra van szükség. Horváth Csaba szerint ehhez kell társítani a hitelességet, bizalmat helyreállítani tudó személyi változást.

E lépésről "egy asztalnál, egy órában" kell viszont dönteni, nem lehet, hogy "hosszú, agóniába fulladó" folyamat induljon el - hangoztatta Horváth Csaba.

Arra a felvetésre, hogy a Lendvai Ildikó, Kiss Péter és Szekeres Imre alkotta trojka még csak pár hónapja vezeti a pártot, Horváth Csaba azt válaszolta: "erre mosolyognia kell", mert ha visszanézik az elmúlt 5-10 évet, akkor azt látják, hogy ezek az egyébként nagy formátumú politikusok minden változásnak a motorjai voltak, ott voltak elől, legfeljebb más összetételben.

Az MSZP főpolgármester-helyettese szerint a kongresszusnak kell eldönteni, hogy a ma is fontos tisztséget beöltők közül lesz-e olyan, aki a kongresszus bizalmából folytathatja a munkát. Kiemelte: lehetnek meglepetések is, azaz bejuthatnak az elnökségbe egy-egy szakterület hiteles képviselői is, akik motorjai lehetnek a változásnak.

Hiteles személyekre van szükség, akik kemény munkát vállalnak majd, hiszen a feladat óriási, ajtóról ajtóra kell a szocialista választókat felkeresni - fogalmazott, hozzátéve: ha a jelenlegi hármas vezetés tagjai a "világ legjobb programját tennék le a társadalom elé a jelenlegi struktúrában, akkor azt az emberek bizalmatlanul fogadnák az előzmények miatt".

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×