Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.88
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Kövér László: Demokrácia nem építhető azokkal, akik a kommunista rendszert is építették

Nem lehet demokráciát, polgári társadalmat építeni azokkal, akik a kommunista rendszert kiépítették, fenntartották, működtették - jelentette ki Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke a Nagy Imre újratemetése című konferencián. Az alábbiakban részleteket olvashatnak Kövér László beszédéből.

"Elsősorban azoknak van joguk 1956-ot magukénak mondani, akik nem megreformálni akarták a diktatúrát, mint Nagy Imre és elvbarátai a kezdet kezdetén akarták, akiknek nem megjött a józan ítélőképessége, akik nem megvilágosodtak mindazon szörnyűség hatására, amelyek 1956-ig végbementek, hanem soha nem is voltak annak a népirtó eszmerendszer hívei, amely Magyarországot oda jutatták, ahol 1956-ban vagy 1989-ben volt.

Talán már elfelejtenénk: korántsem arról volt szó 1989-ben, hogy egy emelkedett erkölcsi pillanatban a bűnösök és kollaboránsok megtértek és egy nemes gesztussal felajánlották az elkövetett bűnök elszenvedőinek a jóvátétel lehetőségét, hanem arról van szó, hogy egy meghatározott történelmi pillanatban kemény alkuk, politikai küzdelmek, iszapbirkózás eredménye lett mindaz, ami 20 éve történt.

A hatodik, üres koporsóban nem csupán névtelen mártírok szimbolikus teste, hanem a Kádár-rendszer is ott feküdt, és talán ebben volt a látszólagos egyetlen konszenzus az akkor szembenálló két politikai oldal között.

Mi szerettük volna, ha képletesen az egész rendszert, úgy, ahogy volt, el tudjuk temetni, míg a pártállam képviselői azt szerették volna, ha csak a múlt bűneit temetik el, de a belőle származó hasznot már nem.

Egy demokráciát, polgári társadalmat azokkal, akik a kommunista rendszert kiépítették, fenntartották, működtették - azt a 180 besúgót, akiknek a neve most kerül elő, odaküldték a térre -, azokkal építeni nem lehet.

Nem Orbán Viktoron - ha szabad őt mentegetnem -, nem a Fideszen múlott, vagy legfőképpen nem rajtunk múlott, hogy a rendszerváltás rendszere egy újabb történelmi hazugságra épült. Bár június 16-át, a Hősök terét, és az ott zajló politikai küzdelmet Orbán Viktor a beszédével megnyerte, mert sikerült megóvni Nagy Imre és mártírtársainak méltóságát, hogy nem hagytuk a koporsókat a hazug közmegegyezés mocsarába belesüppedni, de sajnos június 17-én kezdődő húsz esztendőt azok nyerték meg, akikkel szemben azt az egy napi csatát megnyertük."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

A nyári hónapok aszályos időjárása után a hétvégén végre jelentős mennyiségű csapadék hullott Magyarországon. Több mérőállomáson is meghaladta a 30 milimétert az eső mennyisége. A részletekről és a következő napok várható időjárásáról Vaszkó Andrást, a HungaroMet meteorológusát kérdezte az InfoRádió. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője pedig a hazai tavak, folyók vízszintjéről adott tájékoztatást.

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Alig mozdul a forint: az euró 365 közelében jár, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is lényegében stagnál, miközben a dollárral szemben gyengül, az árfolyam 326 és 327 forint között mozog. A dollár eközben másfél éves csúcsa közelében jár, a piaci figyelem pedig a közel-keleti feszültségekre és a szerdán érkező amerikai inflációs adatra irányul. A fogyasztóiár-index az egyik utolsó fontos adat lesz a Fed október végi kamatdöntése előtt, amelyre a piac jelenleg 81 százalékos eséllyel változatlan kamatot áraz, egy vártnál erősebb inflációs adat azonban az elemzők szerint ismét napirendre hozhatja a januári szigorítást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×