Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
326.07
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

MSZP: Mesterházy szívesen versenyez a frakcióvezetői posztért

Nem zavarja, sőt természetesnek tarja Mesterházy Attila, az MSZP alelnöke, frakcióvezető helyettese azt, hogy nem ő lesz az egyetlen jelölt a frakcióvezetői posztra. A politikus az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, büszke arra, hogy az MSZP-ben demokratikusan választanak frakcióvezetőt.

Veres János is jelölt az MSZP frakcióvezetői posztjára. Mesterházy Attila, az MSZP alelnöke és frakcióvezető helyettese ezzel kapcsolatban elmondta: neki már a gimnáziumba való bejutásért is versenyeznie kellett. Hangsúlyozta: az ő generációjának már természetes a verseny.

A politikus emlékeztetett arra: Lendvai Ildikó azzal a feltétellel vállalta, hogy a frakció számára Mesterházy Attilát javasolja. Az új pártelnök határozottan a "javasolni" kifejezést használta, tehát Mesterházyt nem lepte meg, hogy időközben Veres János volt pénzügyminiszter is a poszt várományosa lett.

Mesterházy hangsúlyozta: büszke arra, hogy pártjában minden lényeges posztot demokratikus választás útján töltenek be.

Különösebb kampányolásra nem lesz szükség szerinte, hiszen Mesterházy 3 éve frakcióvezető-helyettes, így jól ismerik őt az MSZP képviselői. Ugyanez elmondható Veres Jánosról, aki pénzügyminiszterként rendszeres kapcsolatban állt az MSZP frakciójával.

Hozzátette: idő sem lenne kampányolásra, hiszen a frakcióvezető megválasztására hétfőn, április 20-án kerül majd sor. Mivel a frakció tagjai mindkét jelöltet jól ismerik, felkészülten tudnak szavazni hétfőn - vélekedett Mesterházy.

Ha jól előkészített, szakmailag megfelelő törvénytervezetek érkeznek a parlamentbe, és pozitív világpiaci reakciót tapasztalnak, akkor mondható sikeresnek a válságkezelés, válaszolta Mesterházy Attila arra a kérdésre, miként bizonyosodhat meg a frakció a válságkezelés eredményességéről.

Hozzátette, néhány intézkedés hatására már néhány hónap múlva számítanak.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×