Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
326.07
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Fidesz: aláírásgyűjtés a három csapásért

A Fidesz aláírásgyűjtésbe kezd, hogy bizonyítsa: van társadalmi támogatottsága a három csapás néven megismert törvénymódosító javaslatuknak - mondta Lázár János, a párt rendvédelmi munkacsoportjának vezetője szombaton. A közbiztonság romlásának megállítása érdekében a Fidesz amerikai mintára dolgozta ki a három csapás néven megismert javaslatot.

Az aláírás gyűjtés másik célja, hogy demokratikus módon gyakoroljanak nyomást az Országgyűlésre annak érdekében, hogy a Ház még a tavaszi ülésszakon tűzze napirendre a büntető törvénykönyvhöz benyújtott fideszes szigorító javaslatot - mondta Lázár János a budapesti sajtótájékoztatón.

A párt országgyűlési képviselője a részletekről azt közölte, hogy a Fidesz aktivistái az elmúlt napokban már megkezdték háromezer levél kézbesítését a háztartásoknak, amelyben tájékoztatást adnak a kezdeményezésről. Ezt követően kezdődik - már a mostani hétvégén - az aláírások gyűjtése. Terveik szerint ez a munka egy hónapig tart majd.

A politikus emlékeztetett arra, hogy közbiztonság romlásának megállítása érdekében a Fidesz amerikai mintára dolgozta ki a három csapás néven megismert javaslatot. Ennek lényege, hogy a személy elleni erőszakos bűncselekményeket elkövető visszaesők esetében a harmadik eset után minimálisan megduplázódna a büntetés, de ha a büntetési tétel eléri a húsz évet, akkor ez ténylegesen letöltendő életfogytiglani szabadságvesztés lenne.

Emlékeztetett arra is, hogy az Országgyűlés korábban már elutasította e javaslat tárgyalását.

Lázár János közölte: a büntetés-végrehajtás országos parancsnokánál a közelmúltban tájékozódott a feltételekről, s az adatok alapján elmondható, a szigorítás nem okozna túlterheltséget a BV-intézetekben.

Az USA mellett Szlovákiában, de már európai országban is van hasonló gyakorlat - mondta Lázár János, aki megjegyezte: Szlovákiában a szigorítás után mintegy 40 százalékkal csökkent az erőszakos bűncselekmények száma.

A Fidesz a három csapás törvény tervezetét az amerikai úgynevezett "három dobás törvény" (three strikes law) alapján készítette el. Az Egyesült Államokban a 90-es években terjedt el ez a gyakorlat az erőszakos cselekményeket elkövető, visszaeső bűnözőkkel szemben.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×