Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
326.07
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Kevesebb a szervezett bűnöző, de több a megélhetési rabló a válság miatt

A gazdasági válság miatt egyre több a rablás, ám a szervezett bűnözők száma csökkenhet - mondta az InfoRádiónak a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. Bodnár Zsolt szerint tőkehiány alakulhat ki ezeknél a csoportoknál, amelyek konfliktusokhoz vezethetnek, de utcai harcokra nem számítanak. Az üzletek, kisebb pénzintézetek elleni támadásokat valószínűleg az úgynevezett megélhetési bűnözők követik el - tette hozzá.

Jelentősen nőtt a rablások száma az utóbbi időben a gazdasági válság hatására - közölte a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. Bodnár Zsolt kiemelte: egyre több az olyan megélhetési rabló, aki korábban nem követett el komoly bűncselekményt, de most jó megoldásnak tartják az üzletek vagy pénzintézetek kirablását.

Szintén nőtt azoknak teljesen amatőr bűnelkövetőknek a száma, akik állást vesztve, padlóra kerülve az egyetlen megoldásnak a rablást tartják - mondta. A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese szerint az elfogásuk nem mindig könnyű, annak ellenére, hogy sok nyomot hagynak maguk után, nem figyelnek a részletekre.

Míg a rablások száma emelkedik, a szervezett bűnözők száma csökkenhet a válság eredményeként - emelte ki Bodnár Zsolt. Ezeknél a csoportoknál tőkehiányt alakult ki a csoportoknál, felgyorsul a tartozások behajtása, ami vezethet konfliktusokhoz, de utcai harcokra nem kell számítani. Jelenleg nem olyan erős a szervezett bűnözés, mint az 1990-es években volt - tette hozzá.

A dandártábornok szerint az ingatlanbizniszek után immár a csalások állnak a szervezett bűnözői csoportok profiljának középpontjában, de az nem várható, hogy a drog- és a fegyverkereskedelem megélénkül.

A budapesti rendőr-főkapitány bűnügyi helyettese azt mondta: a válság megjelenésével tapasztalni lehetett a bűnözők irányváltását, és a rendőrök is reagáltak erre a megváltozott helyzetre.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×