Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
326.07
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Felfüggesztett börtönre ítélték a rendőrségi intézkedést akadályozó nőt

Hivatalos személy elleni erőszak miatt nem jogerősen, két év próbaidőre felfüggesztett hat hónapos börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság gyorsított eljárásában pénteken azt a nőt, aki a keddi Kossuth tér környéki demonstráción tettleges fellépésével akadályozta a rendőrök intézkedését.

Az ötórás tárgyaláson hozott ítélet szerint a vádlott ittasan, ismerőseivel vett részt a demonstráción délután. Amikor a rendőrök észlelték, hogy egyesek megpróbálják a kordont szétbontani, megkezdték az intézkedést, a hangadók kiemelését. Ekkor lépett elő a vádlott és egy rendőr elé került, akit szidalmazott, majd megragadta a rendőr tonfát tartó kezét, amelyet a rendőr speciális fogással tudott kiszabadítani.

A bíróság szerint ezzel a magatartással megvalósult a hivatalos személy elleni erőszak. Ezt támasztja alá a nő kihallgatáskor tett vallomása, a rendőrök tanúvallomásai és a rendőrök által készített videofelvétel is, amelyet a tárgyaláson többször levetítettek.

A bíróságon tett vallomásában a nő elmondta: ismerőseivel vett részt a demonstráción, amikor észrevették, hogy a tüntetők egy része bontani kezdte a kordont. A nő észlelte, hogy ismerősét tőle nem messze a rendőrök a tömegből kiragadják, és a rendőrsorfal mögé rántják. Mint mondta: ő csak annyit akart megtudni az előtte álló rendőrtől, hogy miért teszik ezt a barátjával, de az tagadta, hogy támadólag lépett volna fel, ütött, vagy rúgott volna. Kihallgatásakor tett vallomásában azt elismerte, hogy megfogta a rendőr karját, a tárgyaláson azonban azt állította, hogy már nem emlékszik, mi történt pontosan.

A bíróság meghallgatott három rendőrt is - a vád tanúit - , köztük azt a rendőrt, akinek a karját a nő megfogta. A három férfi arról számolt be, hogy a kordon előtti részt akarták "megtisztítani", miután látták, hogy a kordont bontani kezdték. Ekkor lettek figyelmesek egy kalapot viselő idős férfira és egy másik rendbontóra is. Eredetileg őket akarták kiemelni, amikor a vádlott az egyik rendőr elé állt, és hangos kiabálás közepette megragadta az alkarját. Vallomásuk szerint ezzel az incidenssel a nő megakadályozta azt, hogy elfogják a kalapos férfit, aki a nővel szembeni intézkedés közben eltűnt a tömegben. Két rendőr azt monda: a nő rúgott is az egyik rendőr felé, de a harmadik társuk ezt nem erősítette meg, mert épp takarásban volt.

Vádbeszédében az ügyész elmondta: több fórumon is panasszal lehet élni a rendőri intézkedés ellen, de azt erőszakkal akadályozni nem lehet. A fiatal, érettségivel rendelkező nőnek tudnia kellett, hogy a rendőrök hivatalosan intézkednek, amikor kiemelik a rendbontókat, mégis tettlegesen lépett fel.

A vádlott ügyvédje szerint a rendőrök vallomásai több helyen ellentmondásosak, vagy életszerűtlen szituációt valósnak akarnak feltüntetni. A felvételen csak hadonászás és "ösztönös kézfeltartás" látszik, de az nem, hogy a nő megérintené a rendőrt, ezért ezt nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani, ahogy a rúgást sem - mondta. Az ügyvéd ezután védence felmentését kérte.

A nő az utolsó szó jogán elmondta: nem követte el a bűncselekményt és nem érzi magát bűnösnek.

Az ítélet indoklása szerint a nő magatartásával megvalósította a bűncselekményt. A bíró kiemelte: a rendőrök hivatalos személyek, és emiatt fokozott védelemben részesülnek. Az sem számít, hogy a támadó testi adottságai milyenek; jelen esetben egy filigrán fiatal nőről van szó.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte a nő büntetlen előéletét, azt, hogy ténybeli beismerő vallomást tett, súlyosító körülményként az ittas állapotát tette elkövetésekor, valamint azt, hogy az utóbbi időkben megszaporodott a hasonló ügyek száma.

A vádlott őrizetét a bíróság megszüntette és a nőt szabadlábra helyezte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a védelem azonban fellebbezett, tehát az ítélet nem jogerős.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×