Infostart.hu
eur:
362.64
usd:
322.59
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Fidesz: Az MSZP megszállja a külképviseleteket

A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy a következő választásig függessze fel a nagyköveti kinevezéseket - mondta Németh Zsolt, az ellenzéki párt külügyi kabinetvezetője keddi sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő erre úgy reagált: amíg a Fidesz hatalmi kérdésekkel foglalkozik, és a választásra készül, addig a kormány teszi a dolgát a válságkezelés területén. Az MSZP lemondásra szólította fel Németh Zsoltot.

A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy a következő választásig függessze fel a nagyköveti kinevezéseket - mondta Németh Zsolt, az ellenzéki párt külügyi kabinetvezetője keddi sajtótájékoztatóján. Értesülései szerint a kormány több stratégiai helyre is új, a kormányhoz, illetve az MSZP-hez kötődő nagykövet kinevezését tervezi, így most akar nagyköveteket küldeni a NATO-hoz, valamint az Európai Unió és az ENSZ két-két nagyköveti posztjára is. Szerinte mindez felér a magyar külképviseletek diplomáciai, illetve politikai "megszállásával".

Mint mondta, azok a nagykövetjelöltek, akiket a kormány most akar meghallgatni, többnyire nyár végén, illetve szeptemberben tudják elfoglalni állomáshelyüket, vagyis fél évvel a választások legkésőbbi időpontja előtt utaznának ki. A Fidesz szerint ez helytelen, s a magyar és a nemzetközi szokásjoggal is ellentétes.

Hangsúlyozta, hogy a Fidesz úgy látja: van vállalható diplomácia megoldás ezeknek a posztoknak az esetében: az egyik legkézenfekvőbb lehetőség a jelenlegi nagykövetek mandátumának meghosszabbítása vagy ügyvivők megbízása. Németh Zsolt szerint ez utóbbi komoly anyagi megtakarítást is eredményezne.

Így ha a kormány nem függeszti fel a kinevezéseket, akkor a külügyi bizottság ülésein a Fidesz nem fogja támogatni a nagykövetjelölteket a következő választásig, illetve ha a Fidesz megnyeri a választásokat, akkor magára nézve semmilyen kötelezettséget nem vállal a most kinevezett nagykövetek személyére vonatkozóan.

Németh Zsolt emlékeztetett arra is, hogy 2002-ben a Fidesz-kormány külügyminisztere, Martonyi János felfüggesztette a nagykövetek kinevezését a választások előtt. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a magyar diplomáciában általános a négyéves nagyköveti kiküldetés, így akik ősszel vennék át megbízatásukat, azok a következő parlamenti ciklus egészében elfoglalnák ezeket a stratégiai állomáshelyeket.

Daróczi Dávid kormányszóvivő visszautasította Németh Zsolt felvetéseit. Hangsúlyozta: míg a Fidesz hatalmi kérdésekkel foglalkozik és a választásra készül, addig a kormány teszi a dolgát a válságkezelés területén.

Horváthné Fekszi Márta külügyi államtitkár szerint nagy mértékben gyengíti a magyar nagyköveteknek az ország érdekében kifejtett érdekérvényesítő képességét, ha a Fidesz nem támogatja a kormány hátralévő hivatali idejében a nagykövetjelölteket. Szabó Vilmos, a külügyi bizottság alelnöke úgy vélte, a Fidesz a külpolitikára is kiterjesztette a belpolitikai háborút.

A MSZP felszólította a fideszes politikust, hogy mondjon le a külügyi bizottságának elnöki posztjáról. Mesterházy Attila, a külügyi bizottság MSZP-s tagja kijelentette: Németh Zsolt "sem politikusként, sem diplomáciát, az európai politikai kultúrát ismerő emberként nem ragadtathatta volna magát" olyan kijelentésre, amellyel megfenyegette az egész külügyi apparátust.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×