Infostart.hu
eur:
362.64
usd:
322.59
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A 250 ezer forintos készpénz-limit csak békeidőben jó ötlet

Újabb tervezettel készül majd a kormány a készpénzforgalom maximalizálását illetően, de ennek idejét egyelőre nem tudni. Az Országgyűlés ugyanis hétfőn megszüntette azt a korlátozást, amely ezt 250 ezer forintban határozta meg. A Pénzügyminisztérium államtitkára az InfoRádiónak azt mondta: ezek után elméletileg szűkülhet az ellenőrizhetőség a közelgő választási kampányok pénzmozgásainál is. Szanyi Tibor MSZP-s politikus hozzátette: ha a bankok jól működő készpénzkímélő szolgáltatásokat építenének ki, akkor megoldódna a probléma, és nem kéne jogszabályt hozni.

Február elsejével lépett életbe az a korlátozás, amely szerint a vállalatok 250 ezer forint felett nem fizethettek egymásnak készpénzben. Mindenki egyetért azzal, hogy ki kell fehéríteni a feketegazdaságot, de amikor konkrét lépéseket kell tenni ezügyben, sokan aggályokat fogalmaznak meg - nyilatkozta az InfoRádiónak a Pénzügyminisztérium államtitkára, miután az Országgyűlés keddi ülésén megszüntette a készpénzkifizetések korlátozására vonatkozó jogszabályt.

A decemberben elfogadott határozatról Keller László elmondta: az megalapozott és jó irányú döntés volt, de a mostani politikai hangulatban korrigálni kellett. Hangsúlyozta: továbbra is fontos lenne, hogy visszaszoruljon a készpénzforgalom, de mint fogalmazott, olyan erős érdekérvényesítő ereje volt annak a körnek, amely a készpénzforgalom fennmaradásában érdekelt, hogy ez a mostani döntésig vezetett. A politikus szerint ezek után elméletileg szűkülhet az ellenőrizhetőség a közelgő választási kampányok pénzmozgásainál is.

Az államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta: készül egy olyan országgyűlési javaslat, amely a POS (bankkártya-elfogadó) terminálok elterjesztését kívánja szorgalmazni. Ha az erről szóló döntés megszületik, akkor újra napirendre lehet tűzni a készpénzforgalom radikális visszaszorítását.

"Békeidőben ez egy jó elképzelésnek tűnt"

Szanyi Tibor a korlátozás megszűntetésével kapcsolatban elmondta: ha a 250 ezer forintos limitet megtartották volna, akkor a gazdaság motorjába öntöttek volna homokot, hiszen az utóbbi időben a bankrendszer lefagyott, és a korábban könnyedén használható banki mechanizmusok döcögőssé váltak.

Békeidőben ez egy jó elképzelésnek tűnt, de most, békeidőn kívüli időszakban a jelenleg egyetlen forgalomképes értékpapírt, vagyis a készpénzt értelmetlen lenne kitörölni egy olyan piacról, ahol a pénzt helyettesítő egyéb megoldások megnehezedtek - fogalmazott az MSZP-s politikus, aki hozzátette, mérlegelniük kellett: a korlátozással mennyit nyernek a feketegazdaság elleni küzdelemben, illetve mennyit veszítenek a gazdaság lefulladása esetén. Úgy láttuk, sokkal nagyobb a veszteség a gazdaság leállásának esetén, mint a nyereség, amelyet ebből a szabályozásból el lehetett volna érni - mondta a politikus.

Szanyi Tibor hangsúlyozta: a parlament a mostani döntésével partnernek akart mutatkozni azokban a megoldásokban, amelyek ebben a gazdasági helyzetben könnyítik a vállalkozások életét. Ha a bankok olcsó, könnyen hozzáférhető, és jól üzemeltethető készpénzkímélő szolgáltatásokat építenének ki, akkor jogszabály sem kéne - tette hozzá.

Hanganyag: Németh Zoltán, Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×