Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.88
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

További elvándorlástól tartanak az egészségügyben

Aláírásgyűjtést kezdeményezett a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szövetsége - jelentették be a két szervezet nagygyűlésén.

Az akció révén azt akarják kideríteni, hogy mekkora a támogatottsága a tagságon belül annak a kezdeményezésnek, amely a kötelező munkaórán felüli önkéntes munka bojkottját célozza meg.

Éger István, az orvosi kamara elnöke a rendezvényen azt mondta: az ágazatban évek óta zajló folyamatok veszélyeztetik az orvosok egzisztenciáját, az új költségvetés elfogadása pedig reálértékben bércsökkenést eredményez számukra. Úgy vélte: a bérfelzárkóztatást törvényi szinten kellene garantálni az orvosoknak.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke a nagygyűlésen arról beszélt, hogy a 13. havi bér elmaradása és a bérbefagyasztás további elvándorláshoz vezet az ágazatban. Kubányi Jolán hozzátette: már most 8-9 ezer szakdolgozó hiányzik az egészségügyi rendszerből.

A tanácskozáson részt vett Székely Tamás egészségügyi miniszter is, aki azt mondta: a pénzügyi válság miatt megváltoztatott költségvetésben is nominálértékben 10-15 milliárd forinttal több jut az egészségügyi kasszába jövőre, mint idén.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×