Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
324.49
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Gyurcsány: Nagy árat fizetek a politikámért

Nekünk, politikusoknak kell jobbaknak lennünk címmel csaknem egész oldalas interjút közölt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szombati számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A miniszterelnök a bevezetőben kijelentette: egészen október elejéig azt gondolta, hogy az amerikai hitelválság csak alig érinti majd az országot. A Magyarországon kialakult válsággal kapcsolatban Gyurcsány Ferenc úgy vélte, hogy a problémák nagy része nem magyar eredetű, egy lényeges része azonban mégis Magyarország számlájára írható.

A miniszterelnök négy magyar okot említett: az első, hogy ezredforduló óta a lakosság megtakarítási aránya rendkívül alacsony, részben az egymást követő kormányoknak a lakástulajdon szerzését ösztönző politikája miatt. A második, hogy 2006-ig a magyar állam mindig többet költött annál, amennyi a bevétele volt. Hozzátette:idén a deficit a bruttó nemzeti termék 3 százaléka alatt lesz. A harmadik ok a miniszterelnök szerint az, hogy a reformok minden esetben meghiúsultak a lakosság és az ellenzék heves bírálatai miatt. Negyedik okként Gyurcsány Ferenc arra utalt, hogy mind az állampolgárok, mind a vállalatok jelentős része az elmúlt években külföldi valutában adósodott el.

"Mindemellett én egy különleges ötödik okot is látok" - fűzte hozzá a miniszterelnök, hangsúlyozva: "Az elmúlt tíz évben mi, magyar politikusok több időt fordítottunk egymás legyőzésére, mint arra, hogy egymással együtt dolgozzunk. Most itt az ideje feltenni a kérdést, vajon így kell-e folytatni tovább, vagy nem."

A kormányfő úgy értékelte, hogy egész Európában szembenállás tapasztalható a dolgok megváltoztatását célzó reformokkal. A reformpolitika vesztesei mindig hangosabbak, mint a nyertesek - jelentette ki, utalva arra, hogy az állampolgárok elbizonytalanodtak. "Nekünk, politikusoknak kell jobbaknak lennünk, hogy ezáltal legalább részleges sikert érhessünk el" - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök utalt arra, hogy kormánya ugyan május óta kisebbségben van, de törvénytervezeteit kivétel nélkül el tudta fogadtatni. Úgy vélte, hogy a költségvetés is megkapja a többséget. Arra emlékeztetett, hogy a két nagy párt a múltban kerülte a hosszú távú szükségszerűségekkel való szembenézést, s arra törekedett, hogy az emberek rövid távú igényeinek előtérbe helyezéséből pártpolitikai tőkét kovácsoljon. Ezáltal mindkét párt veszített hitelképességéből - jelentette ki.

"2006 óta más politikát folytatok, s ezért meglehetősen magas árat fizetek" - fűzte hozzá a miniszterelnök, utalva arra is, hogy "a reformpolitikát aláásó népszavazásokat nem tartja sokra." "Koalíciós többségemet elveszítettem ugyan, de parlamenti többséget hoztam létre" - fogalmazott a kormányfő.

A Magyarországnak nyújtott 20 milliárd eurós nemzetközi hitellel kapcsolatban közölte: ebből a hitelből nem lehet beruházni, s nem lehet a szociális feladatokat fedezni. Az azonban segíti az ország hitelképességét, illetve hitelrugalmasságát, és lehetővé teszi a bankok támogatását.

A miniszterelnök az interjúban hangsúlyozta, hogy az Európai Unió "szenvedélyes híve". Úgy vélte, hogy Magyarország ma jóval sebezhetőbb lenne, ha nem csatlakozott volna az unióhoz. Az ország - mint fogalmazott - rendkívül sokat nyert a tagsággal.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×