Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
324.57
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

A válság miatt nem sikerült új közlekedési minisztert találni

Bár több mint egy hónapja lemondott, még mindig Szabó Pál a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, utódjáról pedig még semmit sem lehet tudni, azt sem, egyáltalán vannak-e jelöltek a tárca élére. Kérdés, hogy egy fél lábbal már kívül lévő tárcavezetővel hogyan működtethető egy minisztérium, és mennyire képes tekintélyt kovácsolni magának a partnerei körében egy már leköszönt miniszter.

Az elmúlt egy hónapban a kormány szinte csak a nemzetközi pénzügyi válság magyarországi hatásainak mérséklésével és a költségvetés sorozatos kiigazításával volt elfoglalva. Az szóba sem került, hogy a közlekedési tárca még hivatalban lévő minisztere, Szabó Pál több mint egy hónappal ezelőtt, a monorierdei vasúti baleset után beadta lemondását, amelyet a kormányfő el is fogadott.

Felmerül a kérdés: meddig irányítható így egy minisztérium, hiszen egy távozó miniszter nem szokott például hosszú távú szerződéseket kötni. Budai Bernadett kormányszóvivő a felvetésre az InfoRádióban azt mondta: Szabó Pál jelenleg is viszi a tárca operatív ügyeit, előkészíti az átadás-átvételt, a tárca pedig egy hosszú távú stratégia alapján működik.

Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek vannak-e már jelöltjei a posztra, Budai Bernadett azt felelte: elképzelhető, hogy a miniszterelnök fejében már vannak jelöltek, de nevet csak akkor fogják nyilvánosságra hozni, ha már végleges döntés születik. Ennek időpontjáról pedig azt közölte: vélhetően belátható időn belül.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×