Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Az igazi Szigetelő autó helyett hajóval érkezik

A szervezők szerint nem érdemes autóval indulni a ma kezdődő Sziget fesztiválra, hiszen a közelben szinte lehetetlen parkolni, a rakpart lezárása miatt pedig a Szentendrei út a szokásosnál is terheltebb. A hajójáratokkal és tömegközlekedéssel viszont könnyen megközelíthető a Hajógyári-sziget - mondta az InfoRádiónak a rendezvény főszervezője. Gerendai Károly arról is beszélt, hogy a tavalyinál jobban fogytak elővételben a napijegyek, így lehet olyan nap, amikor minden belépő elfogy.

A Sziget Fesztivál szervezői arra kérik a látogatókat, ne autóval látogassanak ki a rendezvényre: parkolni a közelben szinte lehetetlen, ráadásul a budai Alsó rakpart lezárása miatt nagyon nehéz megközelíteni a Hajógyári-szigetet.

Gerendai Károly főszervező azt javasolja a fesztiválozóknak, válasszák az alternatív közlekedési lehetőségeket.

A Szigetre három helyről, a Batthyány, a Jászai Mari és a Vigadó térről indulnak hajójáratok. Azoknak, akik ezt az utazási módot választják, még sorba sem kell állniuk a beléptető pontokon, ellentétben a főbejárat felől érkezőkkel - mondta Gerendai Károly.

A Hajógyári-szigetről este 11 és hajnali 5 óra között buszjárat is indul, amely érinti az Árpád híd budai hídfőjét, a Margit híd budai és pesti hídfőjét, a Nyugati pályaudvart, az Oktogont, a Madách teret és a Móricz Zsigmond körteret - tette hozzá a fesztivál főszervezője.

BKV-val is lehet

Kiricsi Karola, a BKV szóvivője az InfoRádiónak korábban elmondta: a fesztivál ideje alatt a HÉV, illetve néhány villamos- és buszjárat sűrítve közlekedik a Batthyány tér és Békásmegyer között.

A HÉV folyamatosan, sűrített üzemben, három helyett hat kocsival jár. Hajnalban 6-10, este 7-8, éjszaka pedig 15 perc lesz a követési idő, jóval sűrűbben, mint egyébként.

Az 1-es villamos sűrűbben közlekedik az esti és az éjszakai órákban. A 4-6-os villamos eleve maximális üzemben jár a Szabadság híd lezárása miatt. A 901-es éjszakai busz a szóló kocsik helyet csuklós kocsikkal közlekedik majd.

A járatokra természetesen ugyanúgy érvényesek a jegyek és a bérletek, mint a normál időszakban. Ha még így is nagy a zsúfoltság, plusz kocsit kapcsolnak az egyes járatokra. "Megerősített ellenőrzésre nem készülünk" - jelentette ki a BKV szóvivője.Teltház lehet

Jobban fogytak elővételben a napijegyek a Sziget Fesztiválra, mint az elmúlt években. Bár most még minden napra lehet kapni belépőket az esti órákra elfogyhatnak a tikettek - mondta a főszervező.

Érdemes tehát előre megváltani a belépőket vagy tájékozódni arról, hogy a helyszínen lehet-e még jegyhez jutni - tanácsolta Gerendai Károly.

A fesztivál eseményeinek helyszínein kedden megtartották a hangpróbákat, illetve a hanglimitereket. Ezek a berendezések figyelik, és a határérték átlépése esetén automatikusan leszabályozzák a hangerőt - tette hozzá a főszervező.

A biztonsági előírások nem változtak jelentősen a Szigeten, továbbra is több ponton van jegy- és csomagellenőrzés - közölte Gerendai Károly.

Hanganyag: Sárközi Lóránt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×