eur:
388.82
usd:
361.94
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Végigszáguldott Magyarországon a vihar - képgaléria

Hétfő hajnalig összesen 700 alkalommal riasztották a tűzoltókat az erős szél okozta károk elhárításához - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban. Közben néhány kivételtől eltekintve ismét menetrend szerint indulnak a vonatok.

A vasárnapi vihar miatt hétfő hajnalig összesen 700 alkalommal riasztották a tűzoltókat kárelhárításhoz - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban.

Dobson Tibor elmondta: elsősorban a Dunántúl nyugati és északi részén, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Vas megyében kértek segítséget.

A szóvivő hozzátette: az óránkénti 100 kilométeres erősségű szél fákat és kéményeket döntött le, elektromos vezetékeket szaggatott le és tetőket rongált meg.

Sopronban és Iván településen is lakhatatlanná vált egy-egy ház, miután a viharos szél megrongálta a tetőszerkezetet és bedöntötte az épület tűzfalát.

Dobson Tibor szólt arról is, hogy halálos baleset nem történt, de 8 embert szénmonoxid mérgezés miatt kellett kórházba vinni.

Helyreállt a vonatközlekedés

Néhány kivételtől eltekintve ismét menetrend szerint indulnak a vonatok - közölte a Mávinform ügyeletese.

<

Sok munkájuk volt a tűzoltóknak
(fotó: Mihádák Zoltán) (képgaléria)

Both Ferenc elmondta: a Budapest-Pusztaszabolcs és a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon, valamint a bicskei térségben továbbra is 15-20 perces késéssel közlekednek a szerelvények. A többi vonalon a szél erejének csökkenésével a hajnali órákra normalizálódott a helyzet.

Az ügyeletes szólt arról is, hogy Biatorbágy és Herceghalom között jelenleg is dolgoznak az egyik vágány feletti felsővezeték helyreállításán. Hozzátette: a bicskei térségben az erős szél miatt továbbra is csak 80 kilométeres sebességgel közlekedhetnek a vonatok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×