Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Sólyom: "Aláírtam hozomra a Gyurcsány-csomagot"

Sólyom László köztársasági elnökként a tisztességet szeretné visszahozni a közéletbe, az államfő ebbéli szándékáról a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorának adott interjúban beszélt.

Botrányokkal van tele a közélet, és ez azt mutatja, hogy a normakövetés egyre lazább - fogalmazott Sólyom László, majd hozzátette: a tisztességet szeretné visszahozni a közéletbe.

Az államfő a szombaton rögzített, vasárnap sugárzott adásban azt mondta: két olyan esemény történt, amely a rendszerváltozás utáni korszak két legsúlyosabb elvi kérdését veti fel.

Az egyik a demokrácia természetét érinti, ez az őszödi beszéd és annak következményei, a másik Horn Gyula kitüntetésével kapcsolatos, azaz, mi az alapja ennek a rendszernek, forradalom volt 1956 vagy ellenforradalom, min alapszik ez az egész mostani rendszer.

A köztársasági elnök emlékeztetett: az államfőnek nincs közjogi lehetősége arra, hogy új parlamenti választásokat írjon ki, hogy lemondassa a miniszterelnököt. Amire lehetősége van, az az, hogy az értékeket képviselje.

Hozzátette: a miniszterelnök az őszödi beszéde után nem kért bocsánatot, hanem magyarázta, hogy ezt miért tette, de ez az alapvető kérdést - mint mondta - nem oldja meg.

"Ezen nem tudok túllépni, mindent, amit mondtam ősszel, betű szerint továbbra is fenn kell tartanom" - jelentette ki.

A Gyurcsány-csomag kapcsán úgy fogalmazott: ahhoz, hogy ennek a sok "szenvedésnek", amit a megszorítások hoznak, értelme legyen, az szükséges, hogy legyen egy világos, hosszú távú terv, de ez is a "levegőben lóg".

Az ellenzékről szólva megjegyezte: a másik oldalon azt látjuk, hogy az intézményrendszer hitelét vonják kétségbe.

Sólyom László szerint a magyar alkotmányos rendszerrel egy nagyon kitűnő demokratikus államot lehetne működtetni. Ez a szereplőkön múlik, nem az alkotmányon - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol a kormány által elindított reformokról, úgy fogalmazott: "aláírtam hozomra a Gyurcsány-csomagot, hogy induljon meg valami. Ehhez képest, ami megindult, az elszomorító".

Mint mondta, úgy látja, hogy az idei költségvetést rendbe fogja tenni a kormány, de véleménye szerint nem látszik, hogy a "sok rombolás" helyén, amivel a reform kezdődött, mi épül.Én azért nem tüntettem ki Horn Gyulát, mert a forradalom ötvenedik évfordulóján olyan nézetek vallott a saját szerepéről, és ezen keresztül magáról a forradalomról, ami ellentétben áll a mostani rendszerrel - mondta Sólyom László.

"Ez nem az én konfliktusom Horn Gyulával, és nem az én konfliktusom a miniszterelnökkel. Ez az elnöknek, mint intézménynek a kötelességteljesítése abban az esetben, amikor az államnak az alapvető kérdései forognak kockán" - tette hozzá

Sólyom László kiemelte, mindig is meg volt győződve arról, hogy a köztársasági elnök megtagadhat kitüntetést, akkor, ha az az alkotmány értékrendjével ellenkezik.

"Ezt megtehettem volna tavaly is, de éppen azért, mert az Alkotmánybíróság elnöke voltam, és mert szeretnék úgy meghalni, hogy azt mondják rólam, hogy alkotmányos ember volt, én nem vettem azt magamra, hogy én így értelmezem az alkotmányt, és kész" - emelte ki.

Sólyom László közölte azt is: azért nem konzultál a pártokkal például az ombudsmanok személyéről, mert azt szeretné, hogy ezek a független pozíciók ne váljanak pártalkuk martalékaivá.

A Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezéséről szólva közölte: ebben a kérdésben még nem jött el az államfő ideje.

Mint hangsúlyozta, a népszavazás egy alapvető politikai jog, amit nem lehet rögtön elítélni.

Mindaz, ami történik, abba most az elnök nem szólhat bele. A köztársasági elnöknek a végén lesz szerepe, amikor ki kell írni a népszavazás időpontját - tette hozzá.Az államfő a tervezett NATO-lokátor kapcsán közölte: a Tubes egy vállalható kompromisszum a honvédelmi érdek és a természetvédelmi érdek között.

A Tubes egy értéktelen terület, már tönkre van téve, be van kerítve, ez egy katonai körlet, ha ott építenek egy radart az természetvédelmi szempontból teljesen közömbös - jegyezte meg.

Mint mondta, az igaz, hogy a pécsieket "idegesíti", de hozzátette: népszavazást lehetett tartani, ott volt az óriási lehetőség, de nem mentek el elegen.

Sólyom László megjegyezte: van még a Tubesen kívül is helyszín, ami alkalmas a NATO-lokátor felépítésére.

Az államfő nem nevezte meg a helyszínt, de azt mondta: ha megkérdezi a miniszter, neki megmondja. Mint hangsúlyozta, ezen a helyen "emberemlékezet óta titkos berendezések működnek".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×