eur:
388.58
usd:
360.89
bux:
0
2024. május 7. kedd Gizella

Még csak tesztelik az állami vezetők páncélautóját

Az európai elvárásokkal indokolta a rendőrség azt, hogy páncélozott biztonsági autók beszerzésére írnak ki pályázatot. A megnövekedett fenyegetettség miatt már kölcsönkapott páncélozott autót használ a köztársasági elnök és a miniszterelnök is. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádiónak azt mondta: konkrét fenyegetést nem kapott a miniszterelnök.

Egyelőre csak tesztelik azokat a megerősített, biztonságos autókat, amelyeket a Köztársasági Õrezred kockázatelemzése alapján az állam- és a kormányfő védelme érdekében szereznének be, közbeszerzésre azonban még nem került sor - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Anélkül, hogy Magyarország státusza a terrorveszélyeztetettség szempontjából változott volna, a globalizációs események hatással vannak az általános biztonságra - tette hozzá Garamvölgyi László.

Az ORFK szóvivője közölte: az ország egészét érintő kérdésekben nem elsősorban a rendőrség, hanem a nemzetbiztonság kabinet dönt, egyelőre azonban nem növelték a biztonsági intézkedések fokozatát.

Az autó beszerzéséről szóló döntés csak hónapok múlva születhet meg - mondta Garamvölgyi László, aki hozzátette: egyelőre még a pályázatot sem írták ki, ezért nem tudta megerősíteni, hogy páncélozott luxusautókat készül vásárolni a kormány.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×