Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Megszűnnek a gimnáziumi felvételik

A koalíció megszünteti a felvételi vizsgát a nyolc- és a hat évfolyamos gimnáziumokban. A Fidesz szerint csupán a párt által korábban bevezetett szabályozás tér vissza.

A koalíciós szerződés múlt héten elfogadott kiegészítése szerint megszűnnek a felvételi vizsgák a hat, illetve a nyolc évfolyamos gimnáziumokban - írta a pénteki Népszabadság.

A nyolc évfolyamos középiskolákba a jövőben olyan feltételek mellett kerülhetnek majd be a diákok, mint az általános iskolák első osztályába. Ott pedig tilos felvételiztetni. Ahogy már idén, a körzetbe tartozókat kell elsőként fölvenni, majd a hátrányos helyzetűeket előnyben részesíteni. A még mindig üresen maradt férőhelyeket pedig sorsolással lehet betölteni.

A hatosztályos képzésekre jelentkezők esetében pedig az intézmények egy a diákok szövegértési és matematikai képességeit központilag mérő teszt alapján alakíthatják ki a sorrendet.

Cél: a szegregáció visszaszorítása

Tatai-Tóth András, az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője elmondta, az intézkedés célja az iskolai szegregáció visszaszorítása, mert a jelenlegi felvételiken a jobb szociális háttérrel rendelkező diákokat válogatják ki.

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint érdemi változás nem történt, hiszen a kompetencia alapú mérést még minisztersége idején vezették be. Ugyanekkor korlátozták az intézményeket is, mert csak az az iskola tarthatott felvételi vizsgát, ahol három és félszeresnél nagyobb volt a túljelentkezés mértéke.

A 2002-es választások után azonban ezt a korlátozást enyhítették, így már a másfélszeres túljelentkezést produkáló iskolák is tarthattak felvételit, emiatt mára az intézmények 30 százaléka él is ezzel a jogával.

"Most, korábbi hibájuk belátásaként olvasom ezeket a sorokat. Helyes. Ez egy dicsérendő dolog, hogyha valaki belátja, hogy nem jól döntött, és ezt korrigálni akarja. Természetesen az a jó, ha a gyerekeket nem maceráljuk, és minél kevesebb megmérettetésnek, próbának vannak kitéve" - hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

A koalíciós szerződés kiegészítése szerint a változtatás jövőre lép életbe.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×