Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Európából várnak segítséget az ügyeleti idő rendezéséhez

Európai segítséget kér az egészségügyi ügyelet kormányzati szabályozása miatt az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete. Az érdekképviselet elnöke az InfoRádióban elmondta: az Európai Unió Petíciós Bizottságához december 28-án írt beadványát egészítette ki.

Cser Ágnes szerint a kabinet a jogállami elveket sértő, és az uniós munkaidő-direktívával ellentétes intézkedést hozott, amikor júliustól kivette a rendszeres munkavégzés köréből az egészségügyi ügyeletet.

Az érdekképviseleti vezető hangsúlyozta: ezzel az ágazat dolgozói jóval több munkával jutnak kevesebb jövedelemhez.

Az érdekképviselet vezetője emlékeztetett arra, hogy a kormány az uniós csatlakozás óta nem fizette ki az egészségügyben dolgozóknak járó ügyeleti díjat, holott erre az integráció előtt kötelezettséget vállalt.

Cser Ágnes azt mondta: ezzel több 10 milliárd forintos kár érte a munkavállalókat.

Az EDDSZ elnöke azt is közölte: több esetben retorziók érték munkahelyükön azokat a dolgozókat, akik pert indítottak az elmaradt ügyeleti díjak miatt.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor beszélt az okokról és a megoldási lehetőségekről, valamint az új feladataikról és arról is, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Nagy nevekkel érkezik az év energetikai csúcskonferenciája – kedvezményes jegyek már csak egy napig!

Nagy nevekkel érkezik az év energetikai csúcskonferenciája – kedvezményes jegyek már csak egy napig!

Kormányzati energiapolitika, orosz gázleválás, a szélenergia új lehetőségei, kis moduláris reaktorok és a következő nagy beruházások: sűrű, de annál izgalmasabb programmal készülünk az október 8-i Portfolio Energy Investment Forumra. A hazai energiaszektor meghatározó vezetői mellett nemzetközi vállalatok és kutatóintézetek szakértői is érkeznek, hogy közösen járjuk körül Magyarország energiaellátásának legfontosabb kérdéseit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×