Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Hétvégenként negyedmillióan nyúlnak füves cigihez

Magyarországon egy átlagos hétvégi napon mintegy negyedmillióan használnak valamilyen cannabisszármazékot - mondta az InfoRádiónak Zacher Gábor toxikológus.

A szakember szerint a köztudatban még mindig él az a hibás vélekedés, hogy a füves cigaretta, illetve a cannabisszármazékok nem veszélyesek.

Zacher Gábor elmondta: ha valaki élete harmadik füves cigijét fogyasztja el, az természetesen nem okoz semmilyen egészségkárosodást.

Ha azonban valaki először csak hetente, de rendszeresen használja a szert, majd naponta, esetleg naponta többször is, akkor három-négy év alatt függővé válik.

Ez már maradandó elváltozásokat idéz elő a szervezetében, és pszichés zavarokat is okoz.

A szakember szerint nem adható pontos statisztika arról, hogy hány ember fogyaszt kábítószert Magyarországon, mint mondta, gyakran a szakemberek is csak becsült számokkal dolgoznak.

Világszerte stagnál a kábítószer-használat mértéke

Az ENSZ kábítószer- és bűnügyi hivatala szerint a világon tavaly stagnált a kábítószer-használat mértéke; 200 millió ember fogyasztott drogot legalább egy alkalommal.

A hivatal adatai szerint mintegy 25 millió fogyasztó szenved súlyos kábítószer-függőségben.

Az összegzést abból az alkalomból hozták nyilvánosságra, hogy kedden volt a kábítószer elleni küzdelem világnapja.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×