Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Az amerikai republikánusok többsége nem hisz az evolúcióban

Az amerikai Republikánus Párt híveinek többsége nem hisz az evolúcióban, úgy gondolja, nem igaz az elmélet, hogy az ember az évmilliók során fejlődött ki az élet alacsonyabb rendű formáiból - derült ki a Gallup intézet felméréséből.

A republikánusok nagyobb része, 68 százaléka és az amerikai társadalomnak is több mint a fele az úgynevezett kreacionizmust véli igaznak, vagyis azt a teóriát, hogy Isten teremtette az embert jelenlegi formájában mintegy tízezer évvel ezelőtt. Az amerikaiak 39 százaléka szerint ez az elmélet "biztosan igaz", 27 százalék szerint "valószínűleg igaz".

A Gallup azt is kiderítette, hogy a Demokrata Párt szavazói és a függetlenek a republikánusoknál nagyobb arányban fogadják el Darwin fejlődéselméletét, az ő körükben is van azonban egy jelentős, 40, illetve 37 százaléknyi kisebbség, amelyik kételkedik abban, hogy az evolúció megmagyarázza az ember eredetét.

A Gallup elemzése szerint így nem véletlen, hogy a Republikánus Párt elnökjelölt-aspiránsai közül egy májusi televíziós vitában hárman is közölték: nem hisznek az evolúcióban.

A közvélemény-kutató intézet szerint az evolúciót nagyjából a templomba járó amerikaiak utasítják el. A republikánusok hívei többnyire rendszeresen járnak templomba, szemben a demokratákkal, akiknek a többsége soha nem jár templomba vagy csak nagyon ritkán.

A helyzetet bonyolítja az ellentmondásnak tűnő tény, hogy az amerikai lakosság egynegyede egyszerre tartja elfogadhatónak az evolúciót és a kreacionizmus elméletét. Miközben a felsőbbrendű teremtőben hívők aránya eléri a 66 százalékot, a fejlődéselméletet 53 százalék fogadja el.

A Gallup egy korábbi, árnyaltabb felmérése szerint az amerikaiak 43 százaléka abban hisz, hogy Isten tízezer éve az embert mai formájában alkotta meg. A megkérdezettek 38 százaléka nem tagadja az emberiség fejlődését, de hisz abban, hogy ezt a fejlődést Isten irányította, 14 százalék pedig nem látja Isten kezét az emberi fejlődésben.

A Gallup szerint az ember eredetének magyarázata a 2008-as elnökválasztást megelőző kampányban is fontos kérdés lesz. A május 3-i republikánus vita során egy kérdésre válaszolva Sam Brownback, Mike Huckabee és Tom Tancredo is közölte, hogy nem hisz az evolúcióban; népszerűségben egyikük sem tartozik a Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó politikusok élvonalába.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×