Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
320.85
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Navracsics: a megélhetési gondok a legsúlyosabbak

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Magyarországon jelenleg nem az ideológiai különbségek, hanem a mindennapi megélhetés és a túlélés jelenti a legsúlyosabb problémát.

Sikeresnek ítélte a Fidesz januárban indított vitasorozatát a párt országgyűlési frakciójának vezetője. Navracsics Tibor a kezdeményezést lezáró, a versenyképességről szóló konferencián azt mondta: a Fidesz arra tett kísérletet, hogy új fejezetet nyisson a választópolgárokkal való kapcsolattartásban.

Úgy fogalmazott: öt év szocialista-szabad demokrata kormányzás után olyan rossz helyzetben van az ország, hogy nem az ideológia különbségek, hanem a mindennapi megélhetés és a túlélés jelenti a legsúlyosabb problémát.

A vitasorozatot az ellenzéki párt novemberi kongresszusán hirdette meg Navracsics Tibor; januárban az igazságosság, majd az életminőség kérdése, a közszolgáltatások és az állam feladata, most pedig a versenyképesség került napirendre.

Az elhangzottakat értékelő vitairatot a Fidesz jövő hétvégi kongresszusán vitatják meg.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×