Infostart.hu
eur:
365.52
usd:
321.05
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

A VII. kerület miatt bukhat az MSZP?

A lakossági ellenérzések miatt meghiúsulhat az MSZP terve, hogy a VII. kerületi István utcában építsék fel új székházukat. Mióta kiderült, hogy az István utcában a szocialisták építkeznének, már többtucatnyi kifogás érkezett.

A lakossági ellenérzések miatt meghiúsulhat az MSZP terve, hogy a VII. kerületi István utcában építsék fel új székházukat - derül ki a Népszabadságból. Meghatározott nagyság feletti beruházásokról az önkormányzatnak hirdetményt kell közzétennie és közmeghallgatást kell tartania, ezen pedig a környéken élők előállhatnak panaszaikkal. Mióta kiderült, hogy az István utcában a szocialisták építkeznének, már többtucatnyi kifogás érkezett: ilyen például, hogy a tervezett épület az engedélyezett beépítési aránynál nagyobb területet foglalna el a telekből.

Múltja kísérti a Nemzetbiztonsági Hivatal szóvivőjét - írja a Magyar Nemzet. Vajda Péter 1946-ban lépett be a kommunista pártba, 56 évvel ezelőtt pedig az ÁVH-ba. 1956-ban részt vett harci akciókban, illetve a foglyok kihallgatásában - írja a lap a Magyar Narancs legfrissebb számára hivatkozva. Vajda Péter, a Népszabadság volt újságírója, belpolitikai rovatvezetője jogi lépésekre készül.

A PSZÁF figyelmeztetés szankcióban részesítette az Equitas egyik kisbefektetőjét, mivel az tavaly nyáron többször is egydarabos kötésekkel állította be a Konzum-részvények záróárát - írja a Napi Gazdaság.

Nyáron szabadságra mehetnek itthon a hivatalok, ha elkészül az a törvény, amely ügyintézési szünetet vezetne be a közintézményekben - adta hírül a Világgazdaság. Szetey Gábor kormányzati személyügyért felelős államtitkár ezt nem cáfolta, de jelezte: a törvény megalkotását csak fontolgatják, a részletek még hiányoznak.

A portfolio.hu Demján Sándorral készült interjújából megtudhatják, hogy a TriGranit elnöke szerint miért indul hanyatlásnak az ingatlanpiac Nyugat-Európában. Hogyan lehet az, hogy Budapest még Bukaresthez és Pozsonyhoz képest is erős lemaradásban van városfejlesztési szempontból?

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

Gyengül a forint: euró 366, a dollár 322 forint felett is járt. A magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is veszít értékéből. Közben jelentősen erősödik a dollár, amely az euróval szemben július vége óta nem látott szintre jutott, miután Michael Barr, a Fed egyik vezető tisztségviselője újabb, októberi kamatemelés lehetőségéről beszélt az erősödő inflációs nyomás miatt. A piac már 70 százalékos eséllyel áraz egy újabb amerikai kamatemelést, miközben a kötvénypiacon is rendkívül nagy mozgás alakult ki: a tízéves hozam a megadott adatok szerint 1,70 százalékponttal emelkedett, és 2007 júliusa óta nem látott szintre került.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×