eur:
396.95
usd:
359.34
bux:
0
2024. szeptember 11. szerda Teodóra

Bekamerázza a metrót a BKV

Még az idén kamerákkal szerelné föl a BKV a metróállomások bejáratát és a jegypénztárakat - tudta meg az InfoRádió. A társaság szóvivője elmondta: jelenleg a rendszer tervezése folyik. Néhány buszjáraton is vannak kamerák, ám azok nem rögzítenek képet, mindössze a sofőrt segítik abban, hogy megmutatják, mikor zárhatják be a járművek ajtaját.

A 2005-ben Magyarországra érkezett Volvo buszokba a BKV kérésére építették be a kamerákat, amelyek elsősorban a lépcsőket figyelik. Ezek megkönnyítik a buszsofőrök dolgát, akik így jobban láthatják, hogyan halad a fel- és leszállás - mondta az InfoRádiónak a BKV Zrt. szóvivője.

Kiricsi Karola hozzátette: a kamerák nem rögzítik a képeket.

Azt még adatvédelmi szempontból meg kell vizsgálni, hogy a kamerák biztonsági okokból rögzíthessék is a felvételeket - jelentette ki a szóvivő.

A metró területén a BKV még az idén olyan kamerákat telepít a mozgólépcsők és a jegypénztárak környékre, amelyek rögzítik is a képeket, a felszínen közlekedő járműveken azonban nem terveznek ilyesmit - fűzte hozzá Kiricsi Karola.

Az adatvédelmi biztost még nem kereste meg az ügyben a közlekedési vállalat. Péterfalvi Attila adásunknak azt mondta: a szükségesség és arányosság elvét kell szem előtt tartani.

Az ombudsman hozzá tette: pontosan kellene ismernie a vállalat indokait, hogy az ügyről véleményt alkothasson. A taxikba szerelhető készülékekkel kapcsolatban azt mondta: a rögzítés csak az utazás befejezéséig tarthat, ahogy az utas kiegyenlítette a számlát és kiszállt, nem szabad tovább tárolni a fölvételeket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.11. szerda, 18:00
Bartal Tamás
a Magyar Közút Nonprofit Zrt igazgatósági elnöke, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×