Infostart.hu
eur:
361.56
usd:
315.12
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Kökény: Lesz megegyezés

Az egészségügyi reformok miatt háttérbe szorultak a népegészségügyi programok - ismerte el az InfoRádióban Kökény Mihály szocialista egészségpolitikus. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke szerint ezeknek a törekvéseknek új lendületet kellene adni.

Kökény Mihály hangsúlyozta: a népegészségügyi program menedzselése állami feladat.

Mint mondta, a biztosító természetesen finanszíroz bizonyos szűrővizsgálatokat, a programnak azonban más elemei is vannak.

Például az iskolai egészségnevelés, a szenvedélybetegségek leküzdésére és megelőzésére szolgáló programok vagy a munkahelyi étkezés kérdése.

Kökény Mihály hozzátette: már Horváth Ágnes miniszterjelölt figyelmét is felhívta arra, hogy programnak új lendületet kell adni.

A politikus arról is beszélt, hogy szerinte meg tudnak majd egyezni a koalíciós pártok a több-biztosítós modell részletkérdéseiben.

A szabad demokraták több javaslatot is készítettek, amelyek már a részleteket is tartalmazzák, a tárgyalások ezekről folynak majd - tette hozzá.
 
Hangsúlyozta: mindkét fél a magyar egészségügy minden elemének átalakításában érdekelt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×