Infostart.hu
eur:
365.14
usd:
320.53
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Fidesz: a szocialisták olyan kormányt alakíthatnak, amilyet akarnak

A Fidesz együtt tudna működni a koalíciós pártokkal, és Gyurcsány Ferenc távozása után a szocialisták olyan kormányt alkothatnának, amilyet akarnak - jelentette ki az ellenzéki párt frakcióvezetője a közszolgálati televízió reggeli műsorában.

Navracsics Tibor megismételte: Gyurcsány Ferenc a probléma maga, ugyanakkor pártja mind az MSZP-vel, mind az SZDSZ-szel minden további nélkül tudna tárgyalni és együttműködni.

A kormányfő lemondásának szükségességét a politikus azzal indokolta, hogy a vasárnapi választásokon az ország egyértelművé tette: elfogyott a bizalom iránta. Navracsics Tibor utalt arra is, hogy az európai parlamenti választásokat követően Medgyessy Péter kormányfőnek is távoznia kellett.

A Fidesz frakcióvezetője szerint ebben a helyzetben a pártoknak egy lépést hátra kell lépniük, mert a politika már nem tud nyugalmat hozni, és most arra van szükség, hogy egy-másfél-két évig nem politikával foglalkozó, nem pártpolitikai logika mentén gondolkozó szakemberek alkossanak kormányt.

Az ellenzéki politikus arról is beszélt: Gyurcsány Ferenc esetleges távozását követően a szocialisták választhatnának egy másik kormányfőt. Navracsics Tibor lát esélyt Gyurcsány Ferenc lemondására, mert "neki is van lelkiismerete".

A szocialisták alkothatnak utána olyan kormányt, amilyet akarnak. Választhatnak bárki más miniszterelnököt - fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.

Navracsics Tibor idézte - név nélkül - Hajós Andrást, aki korábban azt mondta: ha tényleg olyan jó ez a program, akkor más szocialista politikus is meg tudja valósítani, ha pedig csak Gyurcsány Ferenc, akkor nem jó a program.

Címlapról ajánljuk
Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről

Volt kapitány: a magyar válogatott ereje a taktikai fegyelemben rejlik, de ezt most újra fel kell építeni

Új fejezet kezdődik a magyar labdarúgó-válogatott életében ma este a Nemzetek Ligája nyitányával. A témában Csábi József, a válogatott korábbi szövetségi kapitánya beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×