Infostart.hu
eur:
366.11
usd:
321.93
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

A Fidesz titkos javaslatai

Négy javaslata lesz a Fidesznek a kormány konvergenciaprogramjához, ezeket azonban a keddi négypárti egyeztetésig nem hozzák nyilvánosságra - mondta el Varga Mihály, a párt alelnöke.

Varga Mihály közölte: javaslataikkal hitelesebbé akarják tenni a programot, hogy az unió elfogadja azt.

Azzal kapcsolatban, hogy most milyen problémákat látnak a kabinet terveivel, az ellenzéki politikus azt mondta: a számok már közelítenek a valóshoz, Gyurcsány Ferenc kezdi megérteni, hogy baj van, de a program még nem elég őszinte.

A Fidesz alelnöke kifogásolta azt is, hogy a kormány nem jelölte meg az euró bevezetésének dátumát.

Varga Mihály beszámolt arról is, hogy az önkormányzati választások előtti kampányuk a Gyurcsány-csomagról és a kormányzati intézkedéseiről szól majd. A párt szeptember végén tartja nagygyűlését Budapesten.

A párt alelnöke konkrét összeget nem mondott arra, hogy mennyit költenek kampányra, csak annyit mondott: kevesebbet, mint az MSZP. Becslései szerint a szocialisták ezert.hu internetes oldala eddig 60 millió forintba kerülhetett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×