eur:
394.58
usd:
365.04
bux:
65436.45
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Gyurcsány: kitörni a sértettségből

A kormány a történelmi sértettségből akar kitörni nemzetpolitikájával, s a határ menti régiók kapcsolatainak javításával is hozzájárulni a magyarság identitásának megőrzéséhez - jelentette ki Gyurcsány Ferenc a Népszabadságnak adott interjúban. Németh Zsolt fideszes politikus az interjú kapcsán az InfoRádióban úgy vélekedett: a miniszterelnök lemondott a határon túli magyarokról.

A környező országok nacionalistáinak nincs szükségük "magyarországi kapaszkodóhoz" ahhoz, hogy nacionalisták legyenek - mondta a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc meglátása szerint, ha háromszor annyi pénzt költene az ország a határon túli magyarok kulturális támogatására, akkor is azt mondanák a nacionalisták, hogy ő "hazaáruló".

"Én a nemzeti progressziót képviselem a nemzeti radikalizmussal szemben" - jelentette ki a politikus.

"Meg kell tanulni együtt élni a múltunkkal"

Gyurcsány Ferenc szerint a határokon túl élő magyaroknak az a lelki igénye, hogy közjogilag kötődhessenek Magyarországhoz részben teljesíthető kulturális értékek közvetítésével, a magyar nyelv ápolásával, magyar iskolákkal, gazdasági fejlesztéssel, az akadálytalan határátjárással, de a tényleges közjogi kötődés nem valósulhat meg.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: "Meg kell tanulni együtt élni a múltunkkal, és nem szabad azzal hitegetni az embereket, hogy visszafordítható a történelem".

A Máért megosztott, nem összefogott

A Magyar Állandó Értekezlettel kapcsolatban a kormányfő úgy vélekedett: a Máért az elmúlt két évben nem összefogta, hanem megosztotta az anyaország és a határon túli magyarok képviselőit.
Gyurcsány Ferenc szerint "olyan intézmények kellenek, amelyek megoldanak problémákat, nem elmélyítik azokat".

Az ár, ami túl magas lett volna

A reformokra és a gazdasági kiigazító csomagra áttérve a miniszterelnök közölte: tisztában van azzal, hogy az intézkedések miatt "rövid távon érdekkonfliktusok sokasága következhet".

Arra a megjegyzésre, hogy a közgazdász szakma szerint nem volt elég bátor ahhoz, hogy csökkentse a közkiadásokat, nem nyúlt hozzá például a 13. havi nyugdíjhoz sem, Gyurcsány Ferenc azt mondta: idén - ha a kormány nem csinált volna semmit - 11 százalék körüli lett volna az államháztartás hiánya, ami csak sok év múlva csökkent volna 3 százalék alá.

A két érték közötti 8 százalék - a magyar GDP-vel mérve - 1800-2000 milliárd forintot jelent. Ha viszont a kormány elvette volna a 13. havi nyugdíjat, a 2000 milliárdhoz képest 200 milliárd forintot takarít meg, vagyis az említett összeg 10 százalékát.

Ám ez azt jelentette volna, hogy az idősek jövedelme 8 százalékkal csökken. "Ezen az áron nem akarok reformer lenni" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

A Fidesz szerint nem nélkülözhető a Máért


A külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke az interjúra reagálva kijelentette: a miniszterelnök lemondott a határon túli magyarokról.

Németh Zsolt fideszes politikus az InfoRádióban kiábrándítónak nevezte Gyurcsány Ferenc nyilatkozatát, és azt mondta, hogy a kormányfő véleményével ellentétben szükség van a Magyar Állandó Értekezletre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Itt az új kamatmentes hitel a cégeknek, meghirdették a feltételeket

Itt az új kamatmentes hitel a cégeknek, meghirdették a feltételeket

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – jelentette be a Magyar Fejlesztési Bank. A 155,54 milliárd forint keretösszegű program az MFB Pont Plusz hálózaton keresztül, az MBH Bank és a Gránit Bank megkülönböztetett fiókjaiban lesz elérhető.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×