Infostart.hu
eur:
361.71
usd:
315.26
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric

100 millió forintot zsákmányoltak a MOM Park-i rablók

Egy pénzszállító autó kísérőjét rabolták ki a főváros XII. kerületében lévő egyik bevásárlóközpont előtt; a kár mintegy 100 millió forint.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban elmondta: a két fegyveres elvette a biztonsági őr fegyverét és a pénzt tartalmazó táskát, majd egyikük gyalog, a másik támadó pedig személyautóval menekült el.

Schőn Péter közölte: a pénzszállítóautóban várakozó kísérő több célzott lövést adott le a gépkocsira, amelynek betört a hátsó szélvédője.

A szóvivő hozzátette: a gépkocsit megtalálták, abban vérnyomokra bukkantak. Az egyik lövedék áthatolt az üléstámlán, így feltehetően a hátán találta el a menekülő rablót.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×