Infostart.hu
eur:
362.41
usd:
315.43
bux:
153226.55
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Rettegjenek a filmletöltők!

Megalakult az audiovizuális ipar kalózellenes koalíciója. Az ágazat érdekképviseleti szervei a kormánnyal közösen dolgoznának ki egy programot, amely beleillik a kabinet feketegazdaság ellenes terveibe. Megfékeznék a film- és hanganyagok illegális másolását és az internetes filmletöltéseket.

Ennek érdekében egy munkacsoportot is létrehoztak, amely őszre dolgozza ki javaslatait a kormány számára - mondta az InfoRádióban az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány igazgatója.

Számításaik szerint a kalómásolatok 40-50 milliárd forintos kiesést jelentenek a nemzetgazdaság számára - közölte Kálmán András. Szerinte abban a gazdaságban, ahol minden pénz számít, ekkora összegről nem mondhat le az állam.

Mint mondta, a társadalomban tudatosítani kell, hogy az is lopás, ha egy filmet letöltenek az internetről. Az állami vezetőket pedig arról akarják meggyőzni, hogy az ágazat kieső bevételeiről nem kell lemondani.

Szerinte a jelenlegi jogszabályok betartatásával már jelentős eredményeket lehetne elérni. De a fehérgalléros, vagy a technikai bűnözés felszámolására nincs kapacitása a rendőrségnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×