Infostart.hu
eur:
361.59
usd:
315.21
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Mennyibe került Medgyessy az adófizetőknek?

Medgyessy Péter miniszterelnöki pozíciójából való lemondása óta több tízmillió forintot költött a magyar állam arra, hogy utazó nagykövetként a világot járja. Tavaly év végéig ez 39 millió forintba került, 2006-ra 29 millió forintot különítettek el erre a célra.

A Kormányszóvivői Irodától kapott tájékoztatás szerint Medgyessy Péter utazó nagyköveti tevékenységének finanszírozására 2004. október 1. és 2005. december 31. között 79 millió forintot hagytak jóvá a költségvetésben.

Ebből a volt miniszterelnök 39 millió forintot használt fel, a maradék visszakerült a költségvetésbe.

Ebben az évben némileg apadt a büdzsé, ugyanis 12 hónapra 29 millió forintot hagytak jóvá. Ez fedezi két szakértő és egy titkárnő javadalmazását, valamint az összes egyéb költségeket. Medgyessy Péter egy parlamenti irodát is használhat.

A volt miniszterelnök utazó nagykövetként a Kormányszóvivői Iroda szerint nem részesült jövedelemben.

Külgazdasági profil

A szocialista politikus elsősorban Magyarország külgazdasági kapcsolataiért felelős. Ezzel összefüggésben többek között tárgyalt az EU Bizottság képviselőivel, az uniós országok miniszterelnökeivel, illetve gazdasági és üzleti vezetőkkel.

Brüsszelben öt alkalommal járt, egyszer ezt egy luxemburgi konferenciával is összekapcsolta, de nagykövetként megfordult Kínában, Romániában, Bulgáriában, Mexikóban, az Egyesült Államokban, Oroszországban és háromszor Párizsban is.

Medgyessy Péter az elmúlt két évben két alkalommal látogatott el hivatalosan egy monacói nemzetközi konferenciára, és szintén ilyen tanácskozás vendége volt Kanadában, Tunéziában, Horvátországban és Olaszországban.

A Kormányszóvivői Iroda állítja: a nemzetközi konferenciák, valamint a kínai, bulgáriai és részben a mexikói utak költségeit a meghívó fél fedezte.

Az InfoRádió e-mailen eljutatott kérdéssorában arról is érdeklődött, hogy Medgyessy Péter mit ért el utazó nagykövetként Magyarország számára, de ez a kérdés megválaszolatlan maradt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ez a technológia mentette meg a magyar áramellátást, de most komoly figyelmeztetés érkezett

Ez a technológia mentette meg a magyar áramellátást, de most komoly figyelmeztetés érkezett

A legutóbb az előző évtized végén látott tempóra lassult a hazai napelemes kapacitás bővülése. A lassulás nem most kezdődött, hanem már 2024-ben, és több egyidejű hatása okozza, amelyek ugyanakkor visszavezethetőek egyetlen közös tényezőre. Ez pedig az, hogy a magyar fotovoltaikus erőművek összesített beépített teljesítőképessége egész egyszerűen olyan nagyra nőtt az elmúlt években, amit a villamosenergia-rendszer és hálózat fejlődése nem követett le. A magyarországi napelemes kapacitás növekedésének lassulása a fenti tényezők ellenére nem visszafordíthatatlan, és ha az új kormány tervei megvalósulnak, újabb lendületet vehet a következő években.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×