Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
325.4
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Az üdülési csekk is veszélybe került

Módosításra szorul az Új egyensúly programnak az üdülési csekket érintő része, mert jelen állapotában nagy zavart okozhat - mondta a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Karácsony Mihály emlékeztetett: a javaslat szerint az üdülési csekk a jövőben csak akkor lesz adómentes, ha azt a munkáltató a dolgozójának vagy nyugdíjasának, és azzal közös háztartásban élő közeli hozzátartozójának adja.

A munkáltató által a dolgozó javára az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárba történt befizetés eddig a minimálbér havi összegéig volt adómentes, 2007-től viszont csak a minimálbér 20 százalékáig.

Gyakorlatilag megszűnhet

Karácsony Mihály közölte: jogszabályi meghatározás szerint az minősül üdülési szolgáltatásnak, amit vállalatok által fenntartott üdülőkben kínálnak.

A szakember szerint ma már a kereskedelmi szálláshelyek vannak többségben a vállalati üdülőkkel szemben, ezért célszerű lenne ezeket is bevonni a rendszerbe.

Karácsony Mihály kifogásolta azt is, hogy az előterjesztésben nem szerepel az a kitétel, miszerint a csekkeket csak belföldi üdülésre lehet felhasználni.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint, ha ezeket nem javítják ki, és így fogadja el a parlament, akkor gyakorlatilag megszűnhet ez a szolgáltatás.

Címlapról ajánljuk

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Hiába nő a hitelezés, a beruházások nem indulnak be: fordulóponthoz értek a magyar kkv-k

Hiába nő a hitelezés, a beruházások nem indulnak be: fordulóponthoz értek a magyar kkv-k

Jelentős költségvetési kiigazítás és nehéz átmeneti időszak várhat a magyar gazdaságra, a vállalkozások pedig 2027-ben sem számíthatnak érdemi keresleti vagy beruházási fellendülésre. A költségvetés rendbetételéhez a GDP több mint 1 százalékát kitevő beavatkozásra lehet szükség. A cégeknek eközben szigorúbb költségkontrollra, gyorsan megtérülő fejlesztésekre és hatékonyabb működésre kell berendezkedniük, miközben a kkv-hitelállomány növekedése mögött is inkább a forgóeszközhitelek fokozott igénybevétele állhat. A készülő vagyonadó az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrészre vetne ki évi 1 százalékos terhet, az uniós finanszírozásban pedig egyre inkább a kedvezményes hitelek kerülhetnek előtérbe. Mindezekről a Portfolio kecskeméti, „Merre tovább hazai kkv-k? – Versenyképesség 2026-ban” című konferenciáján beszéltek a szakértők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×