Infostart.hu
eur:
360.38
usd:
309.49
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Káros katonai torony Borsodban?

Az államfőhöz fordult több környezetvédelmi szervezet, valamint négy érintett Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település polgármestere a Kánya-hegyi katonai torony ügyében.

A Zöld Demokraták Szövetségének elnöke közölte: azt szeretnék, ha Sólyom László személyesen tájékozódna a torony szerintük káros hatásairól.

Droppa György közleményében úgy fogalmazott: a Kánya-hegyen építési engedély és az erdőtulajdonos hozzájárulása nélkül épült katonai hírközlési torony ügyét az államfőnek és a miniszterelnöknek fel kellene vetnie George Bush amerikai elnök jövő heti budapesti látogatásán.

A dokumentumban az is olvasható, hogy a 43 zöld pártot egyesítő, az Európai Parlamentben a negyedik legnagyobb frakcióval rendelkező Európai Zöld Párt Helsinkiben egyhangúlag többszörösen törvénysértőnek, a természetet és tájat pusztító, valamint az önrendelkezést sértő lépésnek minősítette a Kánya-hegyi katonai hírközlési torony megépítését.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×