Infostart.hu
eur:
359.37
usd:
310.11
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Gyurcsány Ferenc vezérré vált

A hétvégi kongresszuson egységes volt az MSZP a koalíciókötés kérdésében. A jövőben azonban egyre több kritika érheti a szocialistákat győzelemre vezető Gyurcsány Ferencet - mondta az InfoRádióban Kumin Ferenc politológus.

Kumin Ferenc szerint egy olyan időszak következik most, amelynek során számos kritika érheti az egyre inkább a baloldal vezérévé váló Gyurcsány Ferencet. Annak ellenére, hogy a szocialisták a koalíciókötésről egységesen szavaztak a párt hétvégi kongresszusán.
A politológus úgy látta: a küldöttek nem tehettek mást, mint hogy elfogadják a választók döntését. Az ugyanis már a választásokon eldőlt, hogy az MSZP nem tud egyedül kormányozni.

A szocialisták egysége a párt mostani, rendkívül fegyelmezett szakaszában, az elkövetkező egy évben megmaradhat, azt követően azonban megjelenhetnek a kritikus hangok - jelentette ki Kumin Ferenc.

Gyurcsány Ferenc bizonyos fokig már mostanra már vezérré vált. Ez eddig az MSZP-ben nem fordult elő, de a jelenség kedvez a baloldalnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hatalmasat drágulhat a budapesti taxizás

Hatalmasat drágulhat a budapesti taxizás

Jövő pénteken dönthet a Fővárosi Közgyűlés, a városvezetés elfogadta és beterjeszti a taxisok 27 százalékos tarifaemelési javaslatát; nem fenyegeti csőd a fővárost, de az új kormánnyal mihamarabb szeretnének megállapodni a szolidaritási hozzájárulás és a fejlesztési források ügyében is – mindezt Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója mondta egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.

Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket

Hack Péter jogtudós alkotmányellenesnek tartja azt a tiszás alaptörvény-módosítási tervet, amely megakadályozná, hogy Orbán Viktor valaha is miniszterelnök lehessen még egyszer.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×