Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
316.91
bux:
153506.42
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

A nyugdíjasok döntötték el a választásokat

Az MSZP szimpatizánsainak fele, a Fidesz támogatóinak kevesebb, mint harminc százaléka nyugdíjaskorú - állapította meg a Gallup. A közvélemény-kutató cég felmérése szerint mindkét nagy párt sikertelen volt a 25 év alattiak elérésében.

Manchin Róbert, a Gallup igazgatója az InfoRádióban elmondta: a választás utáni elemzésük azt mutatta, hogy a szavazáskor az aktív korosztály legnagyobb része a Fidesz táborában volt, az inaktívak döntő többsége viszont az MSZP oldalán állt.

Az MSZP szavazóinak közel fele nyugdíjas korú, a Fidesz táborában az arányuk nem érte el a 30 százalékot sem - tette hozzá a közvélemény-kutató cég vezetője.

Manchin Róbert szerint ebből az következik, hogy azok a politikai nézetekben megmutatkozó nemzedéki ellentétek, amelyek jellemezték a rendszerváltás utáni éveket, nemhogy nem tompultak, hanem még élesebbek lettek.

Szilárd szocialista bázis

A Gallup igazgatója közölte: a négy évvel ezelőtti választáshoz képest az MSZP megőrizte a bázisát, az 57 és a 75 év közötti korosztály jelentős része MSZP-szimpatizáns maradt.

A Fidesz bázisa korábban csak a 35-40 évesekig terjedt, most már 45-48 évesek jelentik a felső régiót - fűzte hozzá Manchin Róbert.

A fiatalokat nem sikerült megnyerni

A vizsgálat szerint első alkalommal fordult elő, hogy a Fidesz nem tudta megszólítani az első szavazókat, legalábbis sokkal kevésbé, mint a 25 éven felülieket.

Manchin Róbert hozzátette: a fiatalok elérésében az MSZP sem volt sikeresebb legnagyobb riválisánál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×