eur:
395.42
usd:
366.61
bux:
65577.92
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Aki legyőzte Dávid Ibolyát

Az MDF számára sikert hozott a választás, a párt elnöke, Dávid Ibolya azonban egyéni képviselőjelöltként súlyos vereséget szenvedett. A népszerűségi versenyt folyamatosan vezető politikust lakóhelyén, a Tolna megyei Tamásiban a Fidesz jelöltje utasította maga mögé.

Dávid Ibolya mindössze 4,8 százalékos támogatást kapott választókerületében, a második fordulóban. A szocialista induló a szavazatok több mint 43 százalékát könyvelhette el, a győztes azonban a Fidesz jelöltje lett, 51,56 százalékos eredménnyel.
/>/>
/>/>A politikában eddig ismeretlen Hirt Ferenc tamási vállalkozó lesz az első kerekesszékben közlekedő mozgássérült országgyűlési képviselő.
/>/>
/>/>A képviselő az InfoRádióban azt mondta: Dávid Ibolya eddig mindig a Fidesz támogatását élvezve jutott be a parlamentbe. Az MDF elnökének népszerűsége pedig sokat esett a városban azzal, hogy pártját szembefordította a nagyobbik ellenzéki párttal.
/>/>
Ráadásul a politikust az elmúlt négy évben nem nagyon látták Tamásiban, mert választókerülete helyett főleg pártja ügyeivel volt elfoglalva.
/>/>
/>/>A mozgássérült Hirt Ferenc elmondta azt is: politikai ellenfelei "bekóstolták" a két forduló között. Az első fordulóig még mindenki tiszta kampányban versenyzett, az elmúlt két hétben azonban olyan hírek terjedtek el róla, hogy nem lesz képes elvégezni a munkáját, és még a Parlament épületébe sem tud majd bejutni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×