Infostart.hu
eur:
361.52
usd:
315.24
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Deutsch-Für: "az MSZP ötmillió választási csalást követett el"

Tömeges választási csalással, ötmillió állami választási értesítő és az MSZP szórólapjainak közös kézbesítésével vádolta meg a szocialistákat a Fidesz kommunikációs vezetője.

Deutsch-Für Tamás bejelentette, hogy a Fidesz büntetőfeljelentést tesz az ügyben a szocialista szórólap felelős szerkesztője, Szigetvári Viktor kampányfőnök ellen.

A politikus elmondta: az ország egyharmadában a második fordulós állami választási értesítő egy borítékban érkezett meg azzal a szavazólapot utánzó MSZP-s szórólappal, amelyen csak a szocialista jelölt neve szerepel, míg az ország kétharmadában ebbe a szórólapba behajtva érkezett meg a választási iroda hivatalos értesítője.

Az MSZP szórólapja alkalmas a megtévesztésre?

"Gyurcsány Ferenc és pártja egyetlen egy nap alatt ötmillió választási csalást követett el" - jelentette ki Deutsch-Für Tamás, aki az ügyet "kétcédulás választási csalásnak" nevezte.

A közös kézbesítés a választási eljárásról szóló törvénybe ütközik, egyrészt azért, mert a jogszabály szerint a hivatalos értesítőt boríték nélkül kell eljuttatni a választópolgároknak, másrészt az MSZP-s szórólap alkalmas a választók megtévesztésére - mondta a politikus.

Véleménye szerint az szocialisták azért "csalnak", mert maguk sem bíznak abban, hogy az igazság bemutatásával, törvényes körülmények között esélyük lenne megtartani a politikai hatalmat, másrészt nyilvánvaló, hogy a választások után is el akarják titkolni az ország valós helyzetét.

Nincs következmény?

"Az MSZP a magyar baloldalnak a történelem fekete lapjaira kívánkozó hagyományait folytatva a kékcédulás választás után a kétcédulás választási csalás módszerét eszelte ki és alkalmazta" - mondta a politikus, aki szerint az MSZP "nyíltan, arcátlanul és előre kitervelt módon élt vissza ezzel a helyzettel".

"Az MSZP, Gyurcsány Ferenc készült erre a választási csalásra, mert tudja nagyon jól (...), hogy a választási eljárási törvény legdurvább tömeges és nyílt megsértése szankció nélkül marad" - mondta a politikus.

Hozzátette: semmi következménnyel nem jár, ha a választási bizottságok, vagy akár a Legfelsőbb Bíróság megállapítja, hogy az MSZP törvényt sértett.

Arra a felvetésre, hogy a Magyar Posta is feljelentést tesz az ügyben a Fidesz ellen, úgy reagált: sokkal egyszerűbb lenne, ha beismernék, hogy egy állami cég a kormány utasítását teljesítette.

A Magyar Posta perelni fogja a Fideszt

Balsai István fideszes képviselő szerdán elmondta: a választási iroda második fordulóról szóló értesítését a szocialista párt szavazólapmintáját is tartalmazó szórólapjába hajtották bele, és az egész csomag egy borítékban került a postaládákba a II. kerületben.

A politikus úgy fogalmazott: ez a legsúlyosabb visszaélés, ami alkalmas a választók megtévesztésére.

Szalai Tibor, a választókerület választási irodájának vezetője azt mondta: arra kötöttek szerződést a postával, hogy boríték nélkül kézbesítse az értesítőket.

Valótlannak nevezte a Fidesz képviselőjének állítását Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Rt. szóvivője, aki azt mondta: perre mennek, és jogi úton vesznek elégtételt "üzleti hírnév rontása miatt".

Hozzátette: a szórólapok boríték nélkül érkeztek a postára, azokat sem a cég, sem a kézbesítők nem borítékolták be. Mint mondta, az lehetséges, hogy a két kiadvány egyszerre került a postaládákba, mivel nagyjából egyszerre érkezett a két megbízás a céghez, és minél hamarabb kézbesíteni akarták.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Elmarad a megváltó eső: aggasztó hírek érkeztek a magyar időjárásról

Elmarad a megváltó eső: aggasztó hírek érkeztek a magyar időjárásról

A 2026-os év szeptembere sem hozta el a várva várt áttörést a csapadékhiány tekintetében, így bár a Dunántúlon helyenként mérséklődött az aszály, országos szinten továbbra is kritikus a helyzet. A tartós szárazság és a nyárias meleg miatt a betakarítás a szokásosnál jóval hamarabb megkezdődött. Az Alföldön a csontszáraz talaj komolyan akadályozza az őszi vetési munkálatokat, miközben érdemi, áztató esőre a hónap végéig már aligha van kilátás - írja a HungaroMet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×