eur:
393.5
usd:
364.46
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Felelős populizmus és megalapozott ígérgetés

Rossz stratégia az átszavazás - állítja a szabad demokraták egykori elnöke. Már közterheket sem fizet a kormányzat? - teszi fel a kérdést a Magyar Nemzet. Az Index pedig az ígérgetések tengerében keresi a populizmus határait. A szombati sajtóból szemléztünk.

Kis János filozófus, az SZDSZ volt elnöke a Népszabadságnak azt mondta: Orbán Viktorral az ország az uniós "peremvidékre" sodródhat. A kampány során is megmutatkozott, hogy Orbán elszigetelte magát Nyugat-Európában: egyetlen vezető néppárti politikus sem volt hajlandó a kedvéért Budapestre jönni. Kis János úgy véli: az átszavazás rossz stratégia. Bár az SZDSZ nem képviseli következetesen sem a tolerancia, sem a piacgazdaság, sem a leszakadó rétegekkel való szolidaritás ügyét, mégis, az SZDSZ bukása mindezeket az ügyeket alaposan visszavetné. Kis János úgy látja, ha az SZDSZ kiesik a parlamentből, Gyurcsány Ferenc nem lesz miniszterelnök.

A Magyar Nemzet információi szerint ötmilliárd forint körüli összegre nőtt a minisztériumok köztartozása. A tárcák köztartozásait azért kellett felmérni, mert a kampányban több panasz érkezett a késedelmes kifizetések miatt. Az ennek hatására készült gyorsjelentésből kiderült: valóban komoly fennakadások vannak a kifizetésekben, az államigazgatás mára olyan helyzetbe került, hogy egyes intézmények a közterheiket sem tudják időben kifizetni. Vannak azonban olyan kifizetések, amelyeken nem spórol a kormány, hiszen tavaly körülbelül négymilliárd forintot költöttek el önreklámra, amely a választások közeledtével erősödött. A kifizetetlen számlák a következő kormányra hárulnak.

Úgy tűnik, egyelőre csak részsikereket hozott a szocialisták populizmus elleni elszánt küzdelme - írja az Index. Amíg a baloldali kórus élén Lendvai Ildikó kárhoztatja az ellenfél felelőtlen ígérgetéseit, addig "ismeretlen tettes" az MSZP nevében napi- és hetilapokban helyezett el hirdetéseket, amelyekben 25 százalékos béremelést ígért, mintha a kormány legalábbis mindenkinek a főnöke volna, mintha magángazdaság nem is létezne. Szocialista választási győzelem esetén tehát lehet menni Gyurcsány Ferenchez, hogy tessék akkor bért emelni! Ugyanebben a hirdetésben az MSZP a rendes nyugdíjemeléseken felüli átlagosan évi egyhavi nyugdíj összegének megfelelő extra nyugdíjemelést is ígér, 2010-ig minden évben, mintha ugyan a 14. havi nyugdíj fideszes ötletét nem minősítették volna már legalább százszor alaptalan, irreális ígérgetésnek a "felelős politizálás intellektuális súlya alatt meg-megroppanó baloldali frontemberek".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×