Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Törvénysértő a Hild-ház bontása?

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szerint törvénysértő módon kezdeményezték a fővárosban a VI. kerületi Hild-ház bontását. Az ügyben eljáró XIII. kerületi önkormányzat úgy határozott: a tetőszerkezetet a födém síkjáig vissza kell bontani, hogy az ne veszélyeztessen senkit.

A hivatal elnöke elmondta: mivel a Király utca 40. szám alatti Hild-ház sorsa nem rendeződött, sürgősséggel ideiglenes védelem alá helyeztek hét házat Budapesten, a Belső-Erzsébetvárosban.

Varga Kálmán közölte: a hét ház esetében csak ők adhatnak ki építési és bontási engedélyt.

Varga Kálmán az InfoRádióban úgy fogalmazott: adó- és áfakedvezményekkel lehetne motiválni a befektetőket a műemléki épületek megóvására, ám ehhez szerinte jelenleg hiányzik a kormányzati akarat.

A VI. kerületi polgármester csütörtökön azt mondta: két statikai vélemény is életveszélyesnek minősítette a Király utca 40-es szám alatti Hild-házat.

Verók István hozzátette: az erről szóló dokumentumokat eljuttatták a fővárosi közigazgatási hivatalhoz.

Civil tiltakozás

Közben az Óvás! Egyesület tiltakozott az ellen, hogy az önkormányzat most az életveszélyre hivatkozva folytassa az épület bontását.

Marinov Péter, az egyesület elnöke elmondta: folytatják a harcot a VI.-VII. kerület vezetői ellen, hogy a műemlék jellegű épületeket megvédjék a lebontástól.

A Hild József által 1844-ben tervezett, klasszicista épület bontását egy hete kezdték meg annak ellenére, hogy több civil szervezet is tiltakozott, a kulturális miniszter pedig nyílt levélben kérte az épület megkímélését.

Az ÓVÁS! a múlt héten fordult a Budapesti Törvényességi Felügyeleti Ügyészséghez, amely azonnal fellebbezett a bontási határozat ellen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×