Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.03
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Több mint 60 millió forint a rászoruló gyerekeknek

Több mint 60,5 millió forintot osztott szét a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kuratóriuma a rászoruló magyarországi és határon túli gyermekeket segítő programokra.

Edvi Péter, a szervezet elnöke az InfoRádióban elmondta: a pénzzel fő programjaikat támogatják.

Ilyen a gyermekétkeztetés, a gyermekegészségügy és a létminimum alatt élő tehetséges gyerekek támogatása. Az utóbbiak 18 millió forintot kapnak ösztöndíj formájában – tette hozzá.

A szervezet mozgó fogászati rendelője 12 millió forintot kap – mondta Edvi Péter.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot elsősorban a három legnagyobb magyarországi bank támogatja, közöttük az OTP áll az első helyen – tette hozzá.

Az elnök utalt arra is, hogy a szervezet 450 tagja is sokat segít „társadalmi munkában”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×