Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
317.2
bux:
153513.73
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Még nem végeztek az Úttörővel

Korábbi ígéretével ellentétben még nem bontotta le az egykori Úttörő Áruház homlokzatát a kivitelező cég. A társaság vezetője az InfoRádióban azt mondta: csütörtökön végeznek.

A kivitelezést végző vállalat szóvivője, Szonda Zsuzsa közölte: azért nem bontották el az utcai homlokzatot, mert előbb el akarták hordani az udvaron lévő törmeléket. Mint mondta, így ugyanis biztonságosabb a bontás

Bár az önkormányzat szerint palánkot kellett volna húzni az épület elé, a társaság vezetője szerint ezt csak akkor tudják megtenni, amikor már nem áll az utcafronti fal. A járdára ugyanis nem építhetik rá a palánkot - közölte a cég az InfoRádióval. Mivel a külső falat bontják utoljára, már csak a törmelékeket kerítheti körbe.

Szonda Zsuzsa szerint ennek ellenére nem voltak veszélyben a gyalogosok, és ezután sem lesznek. Ha mégis felmerül valamilyen probléma, akkor erre figyelmeztetik az arra járókat, vagy átmenetileg lezárják a járdaszakaszt.

Korábban a por és a sár is zavarta a környéken lakókat. A bontás alatt továbbra is locsolják a sittet, de azt ígérik, hogy ezzel nem piszkolják össze a környéket. Vagy ha mégis, akkor eltakarítják a koszt.

Egy hete óriási dugókat okozott a belvárosban a Kossuth Lajos utcai Úttörő Áruház homlokzatának bontása. A munka nemcsak a járdát és a buszsávot foglalta el, hanem zavarta a külső forgalmi sáv forgalmát is.

Az Úttörő Áruház helyén szálloda és irodaház épül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×