eur:
394.44
usd:
365.1
bux:
65537.2
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Nincs újabb gyanúsított Fenyő-ügyben

A rendőrség cáfolja, hogy néhány hónapon belül újabb gyanúsítottakat nevezne meg a Fenyő-gyilkosság ügyében. Az InfoRádió korábban úgy értesült, hogy több embert is meggyanúsíthat a rendőrség.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője, Garamvölgyi László az InfoRádió 112 című műsorában azt mondta: a feltételezett felbujtókra eddig szinte semmit nem sikerült rábizonyítani.

Az InfoRádió korábban olyan információt kapott, hogy várhatóan több embert is meggyanúsít a rendőrség Fenyő János meggyilkolásával összefüggésben. A rendőrség akkor részleteket nem közölt. Csak annyit sikerült megtudni, hogy az elkövető és a megbízó még szabadlábon van.

A HVG nyilvánosságra hozta annak a dokumentumfilmnek a részleteit, amelyben az 1998-ban meggyilkolt Fenyő János azóta már elhunyt bizalmasa beszél a médiavállalkozó ellen elkövetett merénylet előzményeiről.

A filmben Perczel Tamás azt mondja, hogy a médiacézár „nyilvános magánháborúkat” folytatott, amelyeket képtelen volt befejezni. A pszichológus szerint ilyen volt a Gyárfás Tamás üzletemberrel folytatott vitája is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Megjelent az Építési és Közlekedési Minisztérium építési beruházás tárgyú közbeszerzési eljárásainak előkészítése során alkalmazandó eljárásrendről szóló rendelet, melynek értelmében az állami építési és kivitelezési beruházások mostantól nem kerülhetnek többe, mint az igazolt nyersanyag és alkatrész beszerzési ára legfeljebb 10%-os profittal növelve, és ez a folyamatban lévő ügyekre is érvényes lesz - tudta meg a Portfolio.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×