eur:
394.15
usd:
365.3
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kirúgták a Fitellina adatait nézegető APEH-est

Jogsértő volt az első vénytender; Kevesebb elbocsátás 2005-ben; Biztosított alvilági bevételek; Megszűnő közalapítványok, felszabaduló milliárdok? - címek a mai lapokból.

Népszabadság

A legsúlyosabb büntetést, hivatalvesztést rótt ki az adóhivatal arra az alkalmazottjára, aki tavaly megnézte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábbi cége, a Fittelnia Kft. adatait. Ez - az elbocsátás mellett - azt is jelenti, hogy az érintettet három évig nem alkalmazhatja közigazgatási szerv.

A legtöbb biztosító a kártérítés kifizetése előtt magánnyomozót küld a károsultakhoz, hogy megvizsgáltassa a káresemény körülményeit. A biztosítási csalásra specializálódott bűnszervezetek trükkjeit azonban sokszor ők is csak hónapok munkájával képesek leleplezni.

Magyar Nemzet

Hiába fellebbezett háromszor is az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, immár jogerősen is bebizonyosodott, hogy az EU-konform receptek gyártására 2004-ben kiírt első vénytenderen törvénysértő módon minősítettek érvénytelennek egy ajánlatot. Az ennek ellenére kiírt második pályázaton az Erdős Ákos érdekeltségébe tartozó Állami Nyomdát hozták ki győztesnek.

Bár tapasztalható némi fejlődés a Balaton környéki üdülőtelepüléseken, több éve a balatoni turizmus válságát emlegetik a szakemberek, a szállásadók és a szolgáltatók. Éppen ezért kissé meglepő, hogy akad olyan befektető, aki százmilliárd forintot kíván áldozni a magyar tenger partjának idegenforgalmi fejlesztéseire.

Az érintett cég elnöke bejelentette, olyan fedett szálláshelyeket, létesítményeket, élményfürdőket építenek, amelyek rossz időben is szórakozási lehetőséget nyújtanak a vendégeknek, meghosszabbítva így a négy-öt hétre zsugorodott nyaralási főszezont.

Napi Gazdaság

A Hitelgarancia Rt. jövő keddi igazgatósági ülése várhatóan megadja az engedélyt arra, hogy az uniós pályázatok során ne csak az uniós forrást kiegészítő önrész pótlására szolgáló hitel mögé, hanem a támogatás előfinanszírozását célzó kölcsönökhöz is igényelhető legyen a társaság garanciavállalása.

A kormány múlt héten bejelentett önkormányzati garanciavállalási programja ma töltődhet meg élettel, hiszen csak most köt együttműködési megállapodást a Hitelgarancia Rt. a Regionális Fejlesztési Holding Rt.-vel és hét önkormányzati szövetséggel. Gondok azonban még így is akadhatnak, mivel a bankok egyelőre fanyalognak a konstrukció láttán. A legnagyobb probléma annak eldöntése lehet, hogy ki állja a garanciavállalás költségét.

Az idei költségvetési törvény tucatszámra nevesít közalapítványokat, amelyeket a Miniszterelnöki Hivatalból kiszivárogtatott koncepció egyik variánsa szerint 2008. január 1-jétől megszüntetnének. Az államigazgatás reformját előkészítő törvénytervezet három variánst dolgozott ki a közalapítványok szabályozására.

A lap birtokába jutott törvényszöveg azonban már nem tartalmazza az eredeti javaslat harmadik verzióját, amely megszüntetné a közalapítványokat, helyébe a költségvetési célalapot kínálva.

A különbség óriási: míg az első két verzió meghagyná a közalapítványt az államháztartás rendszerén kívül, a harmadik verzió radikálisan korlátozná a költségvetési célalap felhasználhatóságát. Nem mindegy ugyanis, hogy az évi több milliárd forintos állami közalapítványok költségvetése megjelenik-e az államháztartás rendszerében vagy sem.

Világgazdaság

A munkaerőpiac tavalyi mérlege pozitív, decemberben 21.110 dolgozóval több volt a munkaerőpiacon, mint 2005 elején. Csaknem 2.200 cég bővítette tavaly a létszámát, 53 ezer új kollégát vettek fel, 32 ezren viszont felmondólevelet kaptak kézhez.

A legnagyobb létszámvesztő ágazat a feldolgozóipar volt, az elbocsátottak több mint fele innen távozott. A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint az idén 40-50 ezer álláshellyel bővülhet a foglalkoztatás, a cégek átlagosan 1,2 százalékkal növelik létszámukat.

Feketelistára teszik a gyengébb egyetemeket, főiskolákat a munkaadók – ez derült ki a Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet felmérésből. A tapasztalatok azt mutatják, nem szívesen vesznek fel a cégek olyan pályakezdőt, aki gyenge minőségű képzést nyújtó intézményben végzett. A magas színvonalú tudást képviselő, elismert diplomák iránt ugyanakkor nem csökken a kereslet a pályakezdők munkaerőpiacán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×