Infostart.hu
eur:
367.85
usd:
317.49
bux:
146772.66
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Nem fizeti vissza a tatabányai főiskola a jogszerűtlenül beszedett pénzeket

Nem fizeti vissza az oktatási biztos által kifogásolt képzési-fejlesztési díjat a hallgatóknak a tatabányai főiskola. Az intézmény főigazgatója azt is közölte, hogy a korábbi fizetési gyakorlatot megszüntették.

Kandikó József elmondta: 2005 első félévében 1.041 hallgatótól szedtek be képzési díj címen 20-20 ezer forintot.

Az összesen 20 millió forintot a tanulmányokat elősegítő többletszolgáltatásokra, számítástechnikai eszközök beszerzésére, a könyvtár és az SMS-küldő tanulmányi rendszer fenntartására és fejlesztésére fordították.

Az intézmény főigazgatója hangsúlyozta: a pénzt azért nem fizetik vissza, mert utólag nem állapítható meg, hogy ki milyen arányban vette igénybe a többletszolgáltatásokat.

Az oktatási biztos korábban megállapította, hogy a díjat azoknak az államilag támogatott képzésben részt vevő diákoknak is be kellett fizetniük, akik a szolgáltatásokat nem vették igénybe, továbbá, hogy a szolgáltatások igénybevétele nem feltétele a főiskolai végzettség megszerzésének.

Aáry-Tamás Lajos kezdeményezte, hogy az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatók fizetési kötelezettségét a főiskola szüntesse meg, és az intézmény térítse vissza a jogszerűtlenül beszedett képzési hozzájárulást.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×