eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Eltüntetnék a reklámokat a közmédiumokból

Elkészült az új médiatörvény-tervezet, amely megszüntetné a reklámokat a közmédiumokban, és szigorúbb szankciókat alkalmazna a műsorgyártókkal és -sugárzókkal szemben.

Bogdán Tibor, a javaslatot kidolgozó bizottság elnöke az InfoRádióban elmondta: a tervezet szerint nem sugározhatna reklámokat a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Duna Televízió.

A jogszabály szerint hat évre előre törvényben kellene garantálni a közmédiumok költségvetését.

Bogdán Tibor szerint ennek célja a politikától való függetlenedés; a közszolgálati adók – immár közös – kuratóriuma azonban továbbra is a parlamenti pártok delegáltjaiból állna.

Egy műsorgyártó cég 5 millió, egy csatorna pedig 250 millió forint büntetést is fizethetne, ha törvénysértő műsorszámot készít, vagy sugároz. Súlyosabb esetben egy hónapra felfüggeszthetik az adó műsorszolgáltatási jogát.

A jogszabálytervezetből leghamarabb egy éven belül lehet törvény, erről azonban az Országgyűlésnek kétharmados többséggel kell szavaznia.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×