Infostart.hu
eur:
368.22
usd:
318.08
bux:
146431.45
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Kísértet-villamosok Budapesten

Bemutatták a nyilvánosságnak a Bécsben készülő új nagykörúti villamosokat. Az első két darab március 20-án érkezik Budapestre, és júliusig egyfajta utasok nélküli kísértet-villamosként rója majd a kilométereket. Az első utas nyár közepén léphet az utastérbe, az utolsó villamos pedig 2007 májusában érkezik.

Bécsben bemutatták a készülő új, Combino típusú nagykörúti villamosokat a budapesti vezetésnek és a sajtónak. Az első néhány villamos körülbelül 60 százalékos készültségi fokon áll, azaz elkészült a kocsiszekrény, a belső elektronika nagy része, de a kerekek és az alváz egy részét később építik egybe.

Január 20-án jön el az osztrák gyárban menyegzőnek nevezett esemény, mikor az első szekrény és az első forgórész összeépül, február végére pedig teljesen kész lesz az első nagykörúti villamos. A gyári próbák után március 20-án érkezik Budapestre az első két jármű – egy vasúton, egy pedig közúton.

Vág Péter, a BKV nagykörúti villamos projektjének vezetője az InfoRádiónak elmondta, hogy a fővárosiak április elején láthatják először a Combinókat, ám kipróbálni csak később lehet őket, mert a járműveknek előbb egy hatezer kilométeres tesztüzemet kell teljesíteniük üresen.

A kísértet-villamosok csak éjszaka tűnnek fel a Nagykörúton, nappal főleg az 1-es és a 3-as villamos vonalán közlekednek. Az első két Combino július elején áll majd készen arra, hogy utasokat szállítson, ám az még nem dőlt el, hogy rögtön beállnak a forgalomba, vagy megvárják a később érkező néhány járművet.

Az osztrák gyár vezetői kijelentették, hogy az év végére 20 villamost tudnak leszállítani Budapestre, a következő 16 pedig 2007 május végéig érkezik meg.

Az új nagykörúti villamosok a tájékoztatás szerint ugyanolyan hosszúak lesznek, mint a Nagykörúton jelenleg is közlekedő 54 méteres Ganz-csuklós szerelvények, ám utasterük egyterű lesz, azaz végig lehet sétálni benne az elejétől a végéig.

A járművek alacsonypadlósak, télen padlófűtés és meleg légbefúvó gondoskodik a megfelelő hőmérsékletről, nyáron pedig szellőző berendezés biztosítja a levegőt.

Az új villamosok ára összesen 36 milliárd forint, a kapcsolódó beruházások pedig további 5 milliárd forintba kerülnek.

A Combinók által kiváltott Ganz csuklós villamosok azokra a vonalakra kerülnek át, ahol jelenleg a több mint 50 éves, úgynevezett UV-villamosok járnak, így például a 47-es vagy a 49-es vonalára.

Képgaléria

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Kettészakadt a magyar atlétika” – Tajti-Márton Anita új emberként a fejlődő magyar atlétika élén

„Kettészakadt a magyar atlétika” – Tajti-Márton Anita új emberként a fejlődő magyar atlétika élén

A Magyar Atlétikai Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén az olimpiai bronzérmes és fedettpályás világbajnok súlylökő Tajti-Márton Anitát választották meg a szervezet új elnökének, aki 38 szavazatot kapott, míg ellenfele Kovács Zoltán, a MATE-GEAC eddigi szakosztályvezetője 27-et. Tajti-Márton Anita az InfoRádióban azt mondta, reméli, sikerül a kettészakadt atlétatársadalmat egyesíteni. Teljes körű átvilágítás jön a sportági szövetségben, új szakmai program is készül.

Nem kevesebb mint negyven napirendi pont a kormányülésen

Köztük az önálló Országos Környezetvédelmi Főhatóság létrehozása, a korábban beharangozott szigorítások a környezetvédelmi szankcióknál, illetve egy eddig nem látott mértékű országos fásítási program is – közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videójában. A szerdai napon ül a kormány.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×