Infostart.hu
eur:
356.51
usd:
308.9
bux:
131589.67
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Időre elkészül az M3-as Görbeháza és Nyíregyháza közötti szakasza

Az eredeti határidőre, 2006. december 31-ig elkészül az M3-as autópálya Görbeháza és Nyíregyháza közötti szakasza - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés elnöke.

Gazda László elmondta: a görbeházi csomópontnál mégis megépül a Debrecen és Nyíregyháza irányú le- és felhajtó sztrádarész, amely korábban kimaradt a tervekből.

Szólt arról is, hogy a minisztérium már kiadta az engedélyt az M3-as autópálya Nyíregyháza és Vásárosnamény közötti részének építési előkészítésére.

Hozzátette: a készülő második Nemzeti Fejlesztési Tervbe bekerült a sztráda megépítése Záhonyig, ami lehetővé teszi, hogy az M3-as autópálya minél hamarabb elérje az ukrán határt.

Gazda László közölte: a több mint 41 milliárd forintos költséggel épülő M3-as mellett az Európai Unió 8 milliárd forint összegű támogatásával, 10 milliárd forintot költenek a 4-es főút Berkeszt, Székelyt és Nyírbogdányt elkerülő szakaszának építésére, valamint további 26 közút korszerűsítésére.

Címlapról ajánljuk
Korrupció, vagyonnyilatkozatok, kekvák, egyetemek – pontosan mi van a hatalmas korrupcióellenes tövénycsomagban? Itt vannak a részletek

Korrupció, vagyonnyilatkozatok, kekvák, egyetemek – pontosan mi van a hatalmas korrupcióellenes tövénycsomagban? Itt vannak a részletek

Hogy Magyarország hozzáférhessen az uniós pénzekhez, hatalmas, 110 oldalas törvényjavaslat-csomagot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek. Magyar Péter miniszterelnök hangsúlyozta: csak korrupcióellenes intézkedések és az egyetemi autonómia visszaadása van benne – nem volt szó se migrációról, se Ukrajnáról, se genderről és más ideológiai kérdésekről, az EU nem támasztott semmilyen más feltételt a 6000 milliárd forintnyi EU-pénzhez. Itt vannak a részletek, hogy mi is van a törvénycsomagban.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Megfenyegette Iránt Trump - Mutatjuk a tőzsdei reakciót

Megfenyegette Iránt Trump - Mutatjuk a tőzsdei reakciót

Jelentős bizonytalanság van mostanában a tőzsdéken: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új történelmi csúcsra száguldottak a vezető indexek, ám emellett egyre hangsúlyosabbá válhat az elhúzódó amerikai-iráni konfliktus reálgazdaságra és részvénypiacokra gyakorolt hatása, ami elbizonytalanítja a befektetőket. Tegnap ismét megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×